A leginkább a hideg évszakban megjelenő betegséget a varicella zoster nevű humán herpeszvírus okozza.

A varicella zoster felelős egyébként az övsömör kialakulásáért is. Elsősorban a három és tízéves kor közötti gyermekek érintettek a bárányhimlővel való megfertőződésben, és gyakori a zárt közösségekben, például óvodákban, iskolákban járványként való megjelenése. Aki egyszer átesik a bárányhimlőn, többet nem kaphatja el újra, 2019-től azonban már kötelező védőoltást írtak elő ellene. Felnőttkorban sokkal veszélyesebb, mint gyermekkorban, hiszen ekkor szövődményei is lehetnek.

Mik a tünetei?

A bárányhimlő igencsak ragályos betegség, mely érintés és cseppfertőzés útján is terjed, így nem csupán tüsszentéssel vagy köhögéssel, hanem egy közös használati tárgyról is elkapható. A megfertőződéstől számított körülbelül két hétig tart a lappangás, ekkor jelennek meg az első tünetek, ám a beteg a tünetek megjelenése előtti néhány napban fertőz a leginkább. A fertőző időszak pedig a tünetek teljes elmúlásáig tart. Hogyan is néz ki a bárányhimlős beteg?

  • eleinte megfázásos tünetek – levertség, fejfájás, orrfolyás, láz
  • majd az ötödik naptól kezdve vörös, viszkető pöttyök, majd hólyagok, végül pörkösödés
  • ezek nem egyszerre, hanem hullámokban, a test különböző részein jelennek meg – gyakrabban a törzsön és az arcon
  • a kiütések általában 2-3 hétig láthatóak, a pörkösödés, leszáradás, vagyis a gyógyulás után maradhatnak pigmenthiányos foltok a helyükön
bárányhimlő
Shutterstock/Puzzlepix

Hogyan kezeljük?

Mivel vírusról van szó, magát a bárányhimlőt nem tudjuk kezelni, így a hangsúlyt a lázcsillapításra és a viszketés enyhítésére kell helyezni. A pöttyök és hólyagok maguktól el fognak múlni, azonban nem ajánlottak a külsőleg használható kenőcsök. Helyettük inkább viszketést csökkentő, belsőleg alkalmazható szereket adjunk a gyermeknek. A bárányhimlős beteg fürdése után óvatosan töröljük meg a bőrt, nehogy irritálja azt. A beteg ne menjen közösségbe a magasfokú fertőzésesély miatt, illetve kerülje a várandósokat és az idős embereket is.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.