A nők egyik gyakran jelentkező „ismerőse” a felfázás: életében legalább egyszer minden második nő találkozik vele, és sokuknál visszatérő „vendég” is lesz a baktériumfertőzés okozta hólyaghurut. Odafigyeléssel megelőzhetjük a bajt, de ha már megvan, az időben kezdett kezeléssel elkerülhető az antibiotikumkúra.

Az E. coli a fő bűnös

Ne ülj a hideg kőre, mert felfázol – a jó tanács még ma is gyakran elhangzik, ám nem egészen pontos magyarázat a hólyaghurutra. A hideg ugyanis csak közvetetten okoz problémát: a medencetájék lehűlése miatt a keringés gyengül, ezért csökken a helyi immunaktivitás, így a hólyagba jutott baktériumok gyorsabban szaporodhatnak. A hólyaghurut (cisztitisz) kiváltója a legtöbb esetben az E. coli (Escherichia coli) nevű bélbaktérium. Jóval ritkábban ugyan, de más baktériumok is lehetnek felelősek a fertőzésért – Klebsiella, Proteus, Enterococcus, Staphylococcus.

Kiváltó okok

A hólyaghurut a nőknél nagyon gyakori betegség, ennek oka, hogy náluk a végbél, a húgycső és a hüvely nyílása közel van egymáshoz, így a kórokozók könnyen bekerülhetnek a férfiakénál jóval rövidebb húgycsőbe, onnan pedig a hólyagba. A fertőzés kialakulhat

  • szexuális aktus során,
  • a rossz higiéniai szokások, illetve az illatosított mosakodószerek használata miatt,
  • az ösztrogénszint csökkenése változókorban sérülékennyé teszi a hüvelyt, illetve a húgyutakat bélelő hámot, ami növeli a fertőzés kockázatát,
  • egyes betegségek, amelyek rontják az immunrendszer védekezőképességét, szintén befolyással lehetnek a felfázás tüneteinek megjelenésére.

Hirtelen, fájdalmas tünetek

A hólyaghurut tünetei hirtelen jelentkeznek: fájdalmas, égő érzés pisiléskor, gyakori, sürgető vizelési inger, de csak kis mennyiségű vizelet távozik, amely zavaros is lehet, mindehhez alhasi fájdalom is társulhat. Ha már az első jeleknél teszünk ellene, a felfázás antibiotikum nélkül is kezelhető. A legfontosabb a bőséges folyadékfogyasztás, ezzel fokozzuk a vizeletürítést, így megakadályozzuk, hogy a pangó vizeletben a baktériumok szaporodjanak. A víz mellett a gyógyteák fogyasztása is hasznos lehet.

A gyógynövények segítenek

Számos gyógynövényt ismerünk, amelyek enyhíthetik a hólyaghurut tüneteit. Ilyen a mezei zsurló, az aranyvessző, a csalánlevél és a kevésbé ismert kukoricabajusz – ezek vízhajtó hatásukkal járulnak hozzá a vizelet mennyiségének növeléséhez. A felfázást okozó baktériumok ellen bevethetjük a tőzegáfonyát is, amely megakadályozza a baktériumok megtapadását a hólyagfalon. Segíthet a medveszőlőlevél is, amely az egyik legismertebb és a húgyutak betegségeire leginkább bevált, antibakteriális hatású gyógynövény.

Urzinol tabletta már az első jeleknél

A medveszőlőlevél gyógyerejét évszázadokon át tea vagy őrlemény formájában használták, ma már azonban ennél egyszerűbben is hozzájuthatunk. A patikában recept nélkül kapható Urzinol tabletta  a medveszőlőlevél kivonatát tartalmazza. A gyógynövény antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatását számos kutatás igazolta. A szigorú hatósági előírásoknak megfelelően gyártott Urzinol  hagyományos növényi gyógyszer, amely a felfázás korai szakaszában enyhíti a komplikációmentes cisztitisz tüneteit. Az Urzinol tabletta szedésével elkerülhető a gyógynövényből készült tea gyomorirritáló hatása. Nagy előnye, hogy a gyógynövény antibakteriális hatásával szemben nem alakul ki rezisztencia.

 

Urzinol
Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

 

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A borítókép forrása: Pexels
(Hirdetés)
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.