Megjelenésünk szempontjából a szép bőr, haj és köröm meghatározó jelentőségű, a felsoroltak egészségét és ragyogását pedig az ötvenes évek fölött sem kell elengedni. Mindehhez a megfelelő táplálkozás kellő alapokat biztosíthat. Tekintsük át a kiegyensúlyozott étrend leglényegesebb bőrvédő alkotóit.

A bőr számára nélkülözhetetlen ásványi anyagok – a kalcium, cink, réz, vas – részt vesznek a bőr sejtjeinek kialakításában, s mindemellett hozzájárulnak a megfelelő enzimműködéshez is. A bőrünk színét meghatározó melanin (festékanyag) előállításához a réz, cink, vas mellett kobalt, nikkel és aminosavak (elsősorban tirozin) szükségesek. A cink mindemellett hajunk állapotát szintén befolyásolja. A köröm és haj megváltozása azonban utalhat a szelén hiányára és egyben a fehérjeszegény táplálkozásra is, mivel a szelén elsősorban fehérje gazdag élelmiszerekben (húsban, tojásban, stb.), valamint tengerből származó ételekben fordul elő – írja a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

A biológiai óra

Nőknél a menopauza beköszöntével (a változó korral) együtt jár az ösztrogénszint-csökkenés, amely változásokat idéz elő a bőrben is. Tudatos táplálkozással azonban kissé késleltethetjük ezt a folyamatot. A szója rendszeres étrendbe iktatásával ugyanis – a benne található izoflavonoidoknak köszönhetően – alacsony szinten tovább fenntartható az ösztrogén aktivitás.

A gyakran választott szintetikus hormonkezelésekkel szemben mindez kevesebb negatív mellékhatást von maga után. Az évek előrehaladtával azonban előbb-utóbb a bőr szerkezete is óhatatlanul megváltozik. A környezetből származó szennyeződések, az ultraibolya sugárzás, stressz, hiányos táplálkozás, dohányzás, alkohol és drog használat az évek során a bőrön is kiütköznek szárazság, petyhüdtség, vérerek, pigmentáció formájában. A szervezet fehérjetartalmának csökkenésével együtt átalakul a bőr rugalmasságát adó kollagén szerkezete és összetétele is. A bőr elvékonyodik, minden 10 évben a teljes vastagságának megközelítőleg 7 %-át elveszíti.

Mi az a menopauza?

A klimax a szervezet hormonális átállásának, az úgynevezett változó kornak görög eredetű elnevezése.

Annak ellenére, hogy a hormonális változás minden idősödő embert érint, sokáig sem a közgondolkodás, sem a tudomány nem számolt igazán a férfiklimax jelenségével, a folyamatot kizárólag a nőkre vonatkoztatták, mivel a rájuk jellemző testi tünetek jóval inkább egyértelműek, látványosabbak. A női klimax a tüszőhormon-termelés csökkenésével, majd teljes megszűnésével jár együtt (menopauza). Magyarországon átlagosan 50-52 éves kor körül marad el végérvényesen a menstruáció.

A klimax olyan erős hormonális változások következménye, amelyek szinte kivétel nélkül mindenkinél okoznak egyéb testi és lelki tüneteket is. Ezek ritkán lépnek fel egyszerre, illetve gyakran megtörténik, hogy egy-egy tünet időszakosan jelenik csak meg: néhány hónapig fennáll, aztán megszűnik – majd rövidebb-hosszabb időszak után esetleg újra jelentkezik.

Az egyéni adottságoktól nagyban függ, hogy kinél milyen mértékűek a problémák; ezt a testi adottságok, az életkörülmények, a támogató környezet megléte vagy hiánya, illetve a lelkialkat egyaránt befolyásolják.

Képek forrása: Pixabay.com

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.