A heti 55 órás vagy annál hosszabb munkaidő komoly egészségi kockázati tényező, de egyetlen munka sem éri meg az agyvérzés vagy a szívbetegség kockázatát.
A hosszú munkaidővel összefüggő élet- és egészségvesztés első globális elemzésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslései szerint 2016-ban 398.000 ember halt meg stroke-ban és 347.000 szívbetegségben, mivel legalább heti 55 órát dolgoztak. 2000 és 2016 között a hosszú munkaidő miatt bekövetkezett szívbetegség okozta halálozások száma 42 százalékkal, a stroke miatt pedig 19 százalékkal emelkedett.
Ez a munkával kapcsolatos betegségterhelés különösen jelentős a férfiaknál (a halálesetek 72 százaléka férfiaknál történt), a Csendes-óceán nyugati és délkelet-ázsiai régióiban élő emberek, valamint a középkorú vagy idősebb munkavállalók körében. A regisztrált halálesetek többsége 60-79 éves embereknél fordult elő, akik 45 és 74 éves koruk között hetente legalább 55 órát dolgoztak.
A jelenlegi tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a heti 55 vagy annál hosszabb munka körülbelül 35 százalékkal magasabb stroke-kockázattal és 17 százalékkal magasabb halálozási kockázattal jár az iszkémiás szívbetegségben, mint a heti 35-40 óra. Továbbá növekszik a hosszú órákon át dolgozók száma, és napjainkban világszerte a teljes népesség 9 százalékát át teszik ki.
Mivel jelenleg a hosszú munkaidő felelős a munkával összefüggő megbetegedések teljes becsült betegterhének körülbelül egyharmadáért, ez a legnagyobb foglalkozási megbetegedési terhet jelentő kockázati tényező. Ez a tendencia még több embert fenyeget a munkával összefüggő fogyatékosság és a korai halálozás miatt. Emiatt egy új gondolkodásmódra van szükség, melynek középpontja az emberi egészség szempontjából kiemelkedően fontos pszichoszociális foglalkozási kockázati tényező áll.
A COVID-19 pandémia miatt „reflektorfénybe” került a munkaidő kérdése, és jelentősen megváltoztatta a munkamódszereket. A távmunka számos iparágban általánossá vált, és gyakran „elmossa” a magánélet és a munka közötti határokat. A kormányoknak, a munkaadóknak és a munkavállalóknak együtt kell működniük, hogy megállapodjanak a dolgozók egészségének védelmére vonatkozó szabályozásokról (például betiltják a kötelező túlmunkát és biztosítják a munkaidő maximális korlátozását).
