Az ismert zenész elmesélte azt az időszakot, mikor hónapokat töltött pszichiátrián, és azt is, azóta hogyan figyel mentális egészségére.
"Régebben, ha valaki eljött volna hozzám dolgozni, és elmondta volna, hogy pszichiátrián volt, nem biztos, hogy felvettem volna. Ma már persze teljesen máshogy állnék egy ilyen helyzet előtt" - kezdte történetét DJ Karmatronic, a zenei élet ismert alakja. A zenész-producert 2014 februárjában szálította kórházba a mentő, szívproblémák miatt, majd néhány hét kezelés után kiderült, hogy egy mérgezéses gyilkossági kísérlet áldozata lett. Szívgyógyszereket kapott, amelyeket élete végéig szednie kell, azonban vélhetően gyógyszerek és azok elfogadása miatt több ijesztő tünetet érzékelt magán.
Erről az időszakról beszélgettünk vele.
Milyen tünetek jelentkeztek először, és mi vezetett a pszichiátriai kezelésig?
Pánikbeteg lettem, és súlyos depresszió alakult ki nálam. Memóriavesztésben szenvedtem, krónikus insomniám volt. Olyan erős lett a pánikbetegségem, hogy még egy boltba se tudtam elmenni, a fellépéseimtől is rettegtem, sőt, még az emberektől is. Azt gondoltuk az orvosommal, hogy a sok munka, a dj- és magánéletem miatt burn outba, azaz kiégésbe kerültem, és az lenne a legjobb, ha pszichológushoz fordulnék. Nagyjából 8-9 szakembernél jártam, de az egészségem csak egyre romlott, így a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás klinikára kerültem egy ismerősöm segítségével. Soha nem fogom elfelejteni azt a napot, május 19. volt. Spirituális filozófiám miatt azt gondoltam, ez egy jel, mert ez Buddha születésnapja is. Ez a tény adott nekem erőt, hogy bevonuljak a klinikára, de közben borzasztóan szégyelltem magam, és titkoltam a barátaim előtt is, hogy pszichiátriára kerültem. 92 kilóról 52 kilóra fogytam, sírógöcseim voltak folyamatosan, a tudatommal felfogtam, hogy ez nem normális így, de a testem felett nem tudtam uralkodni. Ebben az állapotban azt hittem, soha nem lesz már jobb a helyzet, és öngyilkossági gondolataim is kialakultak a kóros insomnia, azaz álmatlanság miatt.
Milyen volt a pszichiátria?
A pszichiátrián 7-8 szoba volt, több ágyasak, az enyém szerencsére egyágyas volt. Egy kényelmetlen ággyal, rácsos ablakkal, amin keresztül azért szerencsére pont egy nagy fát és egy kis zöldet lehetett látni. Az a dohos szoba volt akkor a legbiztonságosabb pont. A döntésemben, hogy bevonulok, az is szerepet játszott, hogy sok traumán mentem keresztül gyerekkoromban, amiket tudatosan sosem dolgoztam fel, vagy néztem szembe velük.
Milyen terápiát javasolt az orvos?
Az orvosom a kognitiv csoportos terápiát javasolta, amit azonnal el is kezdtem, és azt kell, hogy mondjam, életem egyik legrosszabb, de legjobb utazása lett. Olyan volt, mint egy csapatépítő tábor, egy egy csillagos hotelben. A pácienseknek ezen a kísérleti osztályon tilos volt a kijárás, de némelyik beteg, például én is, kimehettünk. Az elején nem éltem a lehetőséggel. Reggel korán keltünk, egész nap különböző foglalkozások voltak, olyan volt, mint egy kollégium, csak itt mindenki problémákkal küzdött, a foglalkozások közben pedig borzasztó ételeket osztottak. Szégyelltem magam, de ezeket én meg sem tudtam enni, inkább az éttermemből hozattam magamnak, és másokkalis megosztottam. A terápiás foglalkozások zseniálisak voltak! Olyanok voltak, mint a Rights club című film egyik jelenete.
Szép emlékeket éltem át a csoportokkal, még, ha sokszor arra is gondoltam, ahogy egyre nyugodtabb lettem a gyógyszerektől, hogy talán nem kellene itt lennem. De ha egyszer valamit elkezdünk, végigvisszük, én így álltam ehhez.
Volt olyan támogató környezet, aki segített?
Az akkori barátnőm menedzsere hamis sajtóközleményeked adatott ki a szakításunk okáról, pedig tudott róla, hogy kórházban vagyok. Nagyon szenvedtem. Amikor ebben a helyzetben voltam, megláthattam, kik azok, akik igazán közel vannak hozzám. Édesanyám és három barátom rengeteget próbáltak segíteni nekem.
Hogyan zajlott a távozás?
Teltek a napok, hetek a terápiákkal, gyógyszereket is kaptam, amiktől tudtam aludni, de sajnos az egész napomra is hatással lettek ezek a szerek. Másfél hónap után saját felelősségemre távoztam, hazamentem a kórházból. Időnként visszamentem kontrollra. Otthon sokszor olyannak tűntek a napok, mintha álmodnék, sajnos sokan elfordultak tőlem, rosszabbul lettem, és ismét bevonultam a pszichiátriára. Az elején be sem szedtem a gyógyszereket, inkább gyűjtöttem azokat, és egyik este egyszerre bevettem mindet. Nem akartam többé a terhére lenni senkinek, pláne nem édesanyának. Úgy éreztem, rettenetes, hogy végig kell néznie a felnőtt fia mentális zuhanását. Szerencsére a gyógyszerek hatása csak egy hatalmas alvás lett, mert elég erős a szervezetem.
Folytatódott a terápia, és szerintem az segített a legtöbbet, nem is a gyógyszerek. Sok régi bennem maradt dolgot rendberaktak a szakemberek. Lehet, hogy ha nem megyek be oda, sosem néztem volna szembe a régi traumákkal. Minden rosszban van valami jó.
Nagyon jó szakemberekkel tálkoztam, akik csodákat tesznek a betegekért!
Azóta máshogy állsz a mentális egészséghez?
Azóta rengeteget meditálok, odafigyelek magamra. Fontosnak tartom, hogy ahelyett, hogy űrlényként néznénk azokra, akik pszichiátriára kerültek, segítő szándékkal, pozitívan álljunk hozzájul. Ha eltörik valakinek a csontja, csak kell egy röntgen, és már gipszelik is. De ha a lélek törik el, azt már nehezebb begipszelni és gyógyítani, pedig sajnos bárkivel megtörténhet.
