A magas vérnyomás tíz évvel ezelőtt nem öltött akkora méreteket, mint manapság, amikor már a húszas éveikben járó fiatal felnőttek közül is egyre többen állnak a betegség kapujában. A betegség felismerése nem egyszerű, de a meghatározott értékek tekintetében is vannak eltérések. Összegyűjtöttük mi mindent kell tudni a vérnyomásról, és arról, hogy milyen hatással van a szervekre, ha túl magas.

A magas vérnyomás felismerése nem egyszerű, akár éveken át fel sem tűnik az embernek, hogy valami nincs rendben. Ezért érdemes rendszeres időközönként ellenőrizni a vérnyomást. Az optimális érték a 120/80-as tartomány, a veszélyzóna pedig a 140/90-es érték közeli és fölötti tartomány. A vérnyomás problémákat nem szabad félvállról venni, mert komoly károsodást okoznak a szervezet egészében.

Szemek

Ahogy a test egészére, úgy a szemekre is hatással van. Noha konkrét látásromlát nem idéz elő, az előrehaladott állapotú magas vérnyomás okozhat szédülést, kettős látást, fejfájást. Egyébként sokszor a szemvizsgálat derít fényt a hipertóniára, mert annak hatására a szem kapillárisai szűkülhetnek, megvastagodhatnak vagy épp el is szakadhatnak.

A mindent tudó agy

A magas vérnyomás a stroke egyik indikátora. Az erekre nehezedő nyomás miatt kevesebb oxigén és tápanyag jut az agyba, ami miatt a vaszkuláris azaz szív-érrendszeri eredetű demencia kialakulásának kockázata is megnövekszik.

A test központja, a szív

Leginkább a szívre ró nagy terhet a magas vérnyomás, mert a szívizomnak ki kell szolgálnia a megnőtt nyomást, ezáltal nagyobb erőfeszítést tesz meg annak érdekében, hogy szervezetszerte vért juttasson szét. A megnövekedett erőfeszítés miatt az olyan súlyos kimenetelű betegségek kockázata is megnő, mint a szívelégtelenségé.

Vesetájék

A magas vérnyomás szépen lassan vesekárosodáshoz vezet. A kiválasztási folyamatban nagy szerepet játszó szerv megbetegedése pedig egy ördögi kört indít el: megemeli a vérnyomást.

A végtagok szerepe

A zsibbadt, nyirkos, hideg lábak és kezek a rossz keringés elsődleges jelzőpontjai, akárcsak a zsibbadt lábak járás közbeni fájdalma.

A magas vérnyomás betegség kezeléséről kevesen tudják, hogy gyógyszer nélkül is gyógyítható, kordában tartható. Az orvosok nagy része mégis a gyógyszeres megoldás mellett dönt, pedig az életmódváltás (a rendszeres sport, fogyás, 10 egységgel is csökkentheti a szisztolés értéket) és bizonyos ételek fogyasztásával is elérhető ugyan az az eredmény. Utóbbi nyilván több energiaráfordítást igényel, és időbe telik, de cserébe nem kell gyógyszerrel tömni a szervezetet.

Képek forrása: Pixabay.com