Érdekes megfigyelést tettek egy belga vizsgálat kutatói.

Lehet, hogy a lámák leszek az emberiség segítségére a már több mint egy éve tartó koronavírus elleni harcban. A belga Genti Egyetem kutatói az austini Texasi Egyetem kutatóival közösen kezdték vizsgálni a lámákat, ugyanis arra gyanakodtak, hogy az általuk termelt antitesteknek lehet összefüggése a vírussal.

A kutatásban kiderítették, hogy ha összeillesztik a VHH-72 nevű antitest két másolatát, egy olyan ellenanyagot tudnak vele létrehozni, ami kapcsolódni tud az új koronavírus kulcsfehérjéjével. Ez a bizonyos fehérje az, ami segít a vírusnak behatolni az emberi sejtekbe. A laboratóriumi tesztek alapján a lámából kinyert új ellenanyag nagy százalékban akadályozza meg, hogy a fehérjetüskés vírus megfertőzze a humán sejteket.

Egyelőre még csak laboratóriumban és állatokon tesztelik ezt az antitestet, de úgy tervezik, hogy tavaszra már embereken is megpróbálják alkalmazni. Ha ez valóban működik, azonnali védelmet fog tudni nyújtani, emellett pedig a betegek tüneteit is enyhítheti.

láma
Forrás: unsplash.com

A lámák Dél-Amerikában őshonos állatok. Általában teherhordásra használják őket, illetve értékes gyapjuk miatt is tenyésztik. A barátságos teveféle akár 20 évig is élhet, és nem kényes a tartásra. Növényevő, háziállatként jól tartható. Magyarországon is van néhány láma- és alpakatartó. 

Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.