Nem könnyű felismerni, ha nárcisztikus szülővé váltunk, vagy épp nárcisztikus szülők neveltek fel

A nárcizmus egy olyan személyiségjegy, ami hosszan elrejthető, és csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor valakit jobban kiismertünk. Onnantól kezdve viszont egyre bosszantóbbá válik minden nárcisztikus cselekedete és sokkal nehezebb lesz kezelni a megnyilvánulásait.

Sajnos sokan nem ismerjük fel azt sem, ha a szüleinkre jellemző a nárcizmus, és felismerés hiányában nem is tudjuk kontrollálni, helyén kezelni ezeket a személyiségjegyeket és az azokból fakadó cselekedeteket, ez pedig mély nyomot hagy felnőttkori énünkön.

Felnőttként a nárcisztikus szülők gyermekei hajnamosak lesznek az önbizalomhiányra, az önhibáztatásra, és arra, hogy ne álljanak ki felnőttként sem magukért a szülővel szemben, hiszen szeretik, és nem akarják megbántani. Egyes helyzetekben azonban muszáj megbántani azzal, hogy nemet mondunk a viselkedésére, hogy ne szenvedjünk további lelki sérüléseket.

A nárcisztikus szülő három legfőbb ismertetője

Nincs feltétel nélküli szeretet

A nárcizmus legegyértelműbb jele, ha a szülő nem tudja feltétel nélkül szeretni és elfogadni a gyerekét, hanem folyamatosan szeretné megváltoztatni, még okosabbá, jobbá, szebbé tenni és olyan elvárásokat állít fel a gyereke felé, amiket lehetetlen teljesíteni. A gyerek létezésének értelme lesz, hogy megfeleljen a szülőnek, a szülő pedig úgy gondolja, minden, amit a gyereke elért, az az ő érdeme, nem a teljesítőé, hiszen ő nevelte ilyen jóvá, neki hála, hogy sikerült elérni valamit. De ha a gyermeknek valamiben nincs sikere, azért már nem vállalja a felelősséget, csak a sikerek utáni elismerést.

Felsőbbrendű, magasabb pozícióban van

A nárcisztikus szülő mindig magasabb pozíciót képvisel, mindig fölérendeli magát a gyerekének. Számára fontos, hogy minden esetben fölényben legyen és gyakorolhassa hatalmát. Egyik legfontosabb dolog számára a hatalom, a kontroll, hogy mindig ő irányíthasson, a nála alacsonyabb rendű gyermeke pedig kérdés nélkül az ő akarata szerint cselekedjen.

Eléri, hogy lelkiismeretfurdalása legyen a gyerekének, ha nem úgy történik valami, ahogy ő szeretné, de ezt nem erőszakosan, hanem sokkal inkább manipulatívan intézi. Legerősebb fegyvere az érzelmi zsarolás. Mesterien forgatja a szavait, és úgy sajnáltatja meg magát, hogy közben a behálózott gyermeke észre sem veszi.

narcisztikus
Forrás: unsplash.com

Folyamatos manipuláció

A nárcisztikus szülő gyermeke állandó manipulációnak van kitéve, de gyakorlatilag az egész környezete is. A gyerek helyzete azért nehezebb, mint bárki másé, mert őt a birtokaként, a tulajdonaként irányítja, és igyekszik folyamatosan sakkban tartani hatalmával. Mindent manipulatívan intéz, hogy úgy tűnjön, a gyereke saját akaratából cselekszik, mikor épp az ő gondolatait teljesíti. 

Ha nárcisztikus szülő nevelt fel bennünket, jobb, ha minél hamarabb terápiás beszélgetésekkel gyógyítjuk meg a lelki sebeinket, amik úgy alakultak ki, hogy észre sem vettük.

Borítókép forrása: unsplash.com

 

 

 

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.