Van, aki csak viccesen a benne lévő belső gyermekre fogja, ha épp játszani van kedve felnőttként, pedig ez a jelenség valójában sokkal többről szól.

A belső gyermek fogalmát Carl Jung pszichiáter említette elsőként, aki munkájában a gyermeki én archetípusát írta le. Összekapcsolta ezt a belső gyereket a múlt tapasztalataival és az ártatlanság, a játékosság és a kreativitás emlékeivel, valamint a jövő reményével.

belso_gyermek
Forrás: unsplash.com

Egyéb szakértők szerint a belső gyermek nemcsak a gyermeki énünk megtestesítője, hanem az életünk minden szakaszában megélt tapasztalatok kifejezője is. A belső gyermeket erőforrásként tekintik, mivel a korai tapasztalatok jelentős szerepet játszhatnak felnőttként történő fejlődésünkben. Vagyis, ha a gyermekkori tapasztalatok negatívan hatnak, hatottak ránk, a belső gyermek továbbra is hordozhatja ezeket a sebeket, amíg meg nem találjuk és gyógyítjuk őt. Persze a pozitív belső gyermek viszont hihetetlen motivációt, könnyedséget, játékosságot adhat személyiségünknek.

A belső gyermeket nem kell túlmisztifikálni a szakértők szerint, nem kell, hogy különálló, létező személyként kezeljük. A legtöbb ember számára a múlt pozitív és negatív események keverékét tartalmazza. Ezek a körülmények segítenek kialakítani a karakterünket és irányítják döntéseinket és céljainkat, ahogy kialakul felnőtt személyiségünk. Nyitottnak kell lenni a belső gyermekre, megérezni annak ösztöneit, ha pedig traumákra bukkannunk, nem szégyen azokat feltárni. Sőt, javasolt az okokat kezelni.

Ha kapcsolatba szeretnénk lépni a belső gyermekkel, a legkézenfekvőbb a játék. A felnőtt is szeret játszani, még az is, amelyik tagadja. A játék során szinte átváltozunk, tényleg egész más személyiség villan meg, ahogy küzdünk, versenyzünk, örülünk. A belső gyermek előhívása segíthet bizonyos felnőttkori helyzetek megélésében, feldolgozásában.

Az is célravezető lehet, ha gyermekkorunk szeretett helyszíneit látogatjuk meg (vagy legalább idézzük fel fényképalbumból). Ide soroljuk még a régi játékok megtalálását, vagy történetek felelevenítését a szülőkkel, tesóval, régi osztálytársakkal. A vizualizáció sokat segít ebben, egyfajta meditatív állapot, flow élmény jön el, ami megint alkalmas arra, hogy felsőbb szinteken oldjunk meg problémákat.

A gyerekek azért tesznek dolgokat, mert jól esik, boldogok tőle. A felnőttek meg azért, mert kell, mert célja van, mert eredményt hoz stb. Ha vissza akarunk találni önmagunkhoz, a belső gyermekhez, meg kell engedni magunknak, hogy csak azért tegyünk dolgokat, mert azok örömet hoznak. Ilyenek pl.a kreatív tevékenységek, a rajzolás, festés, gyurmázás, de lehet az a gyep megfigyelése, ücsörgés a tó parton és kavics dobálás.

Végezetül pedig beszélgethetünk is a belső gyermekünkkel, megszólíthatjuk őt. Természetesen nem fog válaszolni a fejünkben, de így kapcsolatba léphetünk egy más tudatszintünkkel és intuíciók, álmok, megérzések formájában megoldást találhatunk számos gondunkra. Akut helyzetben pl.szorongást, félelmet átélve jó önterápia a belső gyermek megszólítása és megnyugtatása, mert ez le fogja csitítani a külső héjat is, vagy a jelen állapot felnőtt átélőjét.

Forrás: https://www.healthline.com/health/inner-child
Borítókép forrása: pexels.com