Sok tényező határozza meg, hogy miért kezdünk el gyakrabban tetováltatni azután, hogy felkerül az első minta a bőrünkre.

A nyugati világban minden második felnőtt embernek van legalább egy tetoválása. Viszont évről évre felbukkannak az interneten olyan emberek, akiknek az egész testét festék borítja, ráadásul az utóbbi pár évben a zenei toplisták élén is számtalan művészt találhatunk.

Az emberi test elváltoztatása az egyik legősibb művészeti forma. Ötzi, a Jégember, az egyik első ősember, akinek a maradványait épen találták, több mint 61 tetoválással rendelkezett. Ötzi valószínűleg hasonló művészeti és önkifejezési célból varratta fel magára a törzsének különböző, jelentőséggel bíró motívumait, mint a modern művészek. De vajon mi állhat amögött, hogy valaki szó szerint televarratja magát?

Endorfin felszabadulása

Egy tetoválás elkészítése fájdalommal jár. A fájdalom eredménye pedig örökre látható marad, viszont valami más is történik a testünkben eközben. Azáltal, hogy befejeződik a tetoválás elkészítésének folyamata, endorfin szabadul fel bennünk, hiszen véget ért a fájdalmas élmény. Emiatt viszont az emlék “beég” a memóriánkba, mint egy pozitív dolog.

Érdekes módon ez ugyanaz a neurológiai jelenség, aminek következtében vannak, akik megvágják magukat. A fájdalom és az endorfin kapcsolata jól dokumentált. Sokak számára ez az egyik oka a tetoválás függőség kialakulásának.

Stresszkezelő mechanizmus

A legtöbb tetoválásnak története van. Lehet akár egy gondatlan, önfeledt este eredménye, akár életünk egy fejezetének fontos lezárása, a tetoválás megszerzése fontos lépés lehet a továbblépésben és a stressz kezelésében. Mint a legtöbb függőség esetében, a problémák akkor kezdődnek, amikor ez a megküzdési mechanizmus nem végzi el a feladatát, ezért újabb és újabb ingerekre van szükség.

tetovalas_fuggoseg
Forrás: unsplash.com

Jelzés mások felé

A tetoválások egy csoportja jelezhet egy csoporthoz való tartozást, elég csak a törzsi tetoválásokra vagy a különböző bandák jelképeire gondolni. Japánban a jakuzák évszázadok óta használják a teljes testet beborító tetoválásokat, mint megkülönböztető jelzést. Ennek alapvetően két oka van. Egyrészt Japánban nagyon sokáig illegális volt a tetoválás, így a legkisebb jelkép felvarrása is örökre törvényen kívülivé tette a tulajdonosát. Természetesen ez még nem magyarázat arra, hogy miért varrták teljesen tele magukat. A válasz itt szintén a fájdalomban keresendő. Egy teljes testes tetoválással rendelkező ember látványa azt az üzenetet küldi a másiknak, hogy az illető gyakorlatilag bármennyi fájdalmat képes elviselni a céljai elérése érdekében. Ez hozzájárul a félelmetes, rettenthetetlen képhez, amit a japán alvilág képviselőiről gondoltak és sok esetben gondolnak az emberek mind a mai napig.

Borítókép forrása: Unsplash.com
 
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.