Soha egy hangos szó nem hangzik el közöttünk, nem zeng az otthonunk dühös ajtócsapkodástól. De az állandó feszült hangulat, a csipkelődő megjegyzések, a rossz közérzet és a folytonos bűntudat mégis arról árulkodik nekünk, hogy valami nem stimmel a párkapcsolatunkban. Kezdjünk el tudatosan figyelni ezekre a jelekre, melyek egyértelműen a passzív-agresszív magatartás sajátosságai.

Konfliktuskerülés

A passzív-agresszív személyiségű emberre jellemző, hogy soha nem vállalja fel nyíltan az érzéseit és gondolatait. Nem ellenkezik hangosan egy számára kedvezőtlen szituációban, emiatt együttműködőnek tűnik. Azonban a felszín alatt mindent megtesz, hogy csendben szabotálja párja elképzeléseit és végül az ő akarata érvényesüljön.

passzív-agresszív párkapcsolat
Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

Áldozat szerep

Bármilyen helyzetben képes magát az áldozat szerepében feltüntetni, és sértettsége éreztetéséhez módszeresen bünteti a párját: leggyakrabban egyszerűen nem szól hozzá és levegőnek nézi. A célja, hogy bűntudatot keltsen a párjában és ezzel megszerezze az irányítás.

Mást mond, mint amit érez

Menj csak, semmi gond” - de a hangsúly éppen ennek az ellenkezőjéről árulkodik. Az ilyenekhez hasonló mondatokkal az ellenállását látszólagos együttműködésnek álcázza, mellyel manipulálva végül mi magunk hozzuk meg a számára tetsző döntést anélkül, hogy őt hibáztathatnánk.

Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix