A stressz bizony sokaknál az emésztőrendszerre húzódik rá, és ezzel korántsem a „pillangó a gyomorban” effektusra célzunk.

Ki gondolná, de ha felidézzük középiskolás biológia tanulmányainkat, akkor emlékezhetünk, hogy az idegrendszer és a bélrendszer szoros kapcsolatban áll. Az idegrendszer nemcsak beidegzi az emésztőtraktust, de kommunikálnak is egymással. Vészhelyzetben, stressz meglétekor az emésztés leáll, a belek összehúzódnak, az emésztőnedvek termelése szünetet tart és minden energia a túlélésre mozgósodik. Majd nyugalmi állapotban újra indulhat az emésztgetés folyamata.

stressz_alapu_szekrekedes
Forrás: pexels.com

Manapság azonban nem az a jellemző, hogy hirtelen, rövid idejű veszélyhelyzeteket kell elkerülnünk (dől a fa, jön a mamut stb.) hanem sajnos krónikus, hosszan tartó, sokszor lelki eredetű stressz ül rá az ember szervezetére. Ennek eredménye pedig gyomorfájdalomban, székrekedésben vagy hasmenésben, rossz emésztésben, puffadásban ölt testet.

A két rendszer mellett a hormonrendszer is képbe kerül, hiszen azt is az idegrendszer irányítja. Az emésztéshez a szerotonin nevű hormon kell, amely a simaizmokat készteti mozgásra a bélben. Ám vészhelyzetben esetén a szerotonin mellé nagy mennyiségű adrenalin és kortizol is termelődik. Ezek együttesen idézik elő a görcsöket a beleinkben, gyomrunkban, mert a stresszhormonok blokkolják az emésztést, míg a közben képződő szerotonin tovább mozgatná a bélfalat.

Mit tehetünk ha stressz alapú emésztési problémákkal küzdünk?

Mivel ezek valójában csak tünetek, a gyógyszerek segítségével ugyan könnyíthetünk magunkon, de az okot nem szüntetjük meg velük. A hashajtók, emésztést könnyítők, gázképződést-puffadást gátlók kaphatóak akár vény nélkül is, csakúgy, mint néhány görcsoldó. De ne feledkezzünk meg, hogy a tünetek enyhítése után meg kell oldanunk a fő okot is.

Segíthetnek a gyógyteák és gyógynövények is, lehet kapni komplex teakeverékeket, de elismert hatású székrekedésre pl.a szenna levél, és jót tesz a bélrendszernek a köménymag is.

Oda kell figyelnünk a táplálkozásra is ebben az időszakban, megnövelni a rostok bevitelét, nem árt probiotikumokat és prebiotikumokat fogyasztani.

A lassú mozgások, mint a jóga, a meditáció és relaxáció is sokat segíthet. Ha komoly stressz van az életünkben, akkor pedig lehet, hogy érdemes segítséget kérnünk: elmenni egy szakemberhez, vagy csoportterápiára, önismereti tréningre, stressz kezelő terápiás foglalkozásra.

Forrás: https://www.healthline.com/health/stress-constipation
Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.