Bár az már eddig is ismert tény volt, hogy a fizikai aktivitás jót tesz az egészségünknek, azt nem tudtuk, hogy ehhez naponta hány lépést kell megtennünk vagy befolyásolja-e a séta intenzitásának növelése.  

A korábbi években már végeztek vizsgálatokat a lépésszámmal és a halálozással kapcsolatban, ezekben azonban elsősorban idősebb vagy krónikus betegségben szenvedő felnőttek vettek részt. A 2020 márciusában közzétett, az USA-ban zajlott kutatásban a 40 éves vagy annál idősebb, 2003 és 2006 között legalább egy hétig lépésszámláló eszközöket viselő felnőtteket 2015-ig követték nyomon a halálozás szempontjából. A kutatók összefüggéseket találtak a halálozás, valamint a lépésszám és az annak intenzitása között.

Megállapították, hogy a napi 8000 lépés megtétele 51 százalékkal alacsonyabb halálozási kockázattal jár, mint a felnőttek számára javasolt napi 4000 lépés. A napi 12000 lépés 65 százalékkal csökkenti a kockázatot. A kutatók nem láttak összefüggést a lépésintenzitás és a halálozás kockázata között.

seta_mozgas_egeszseg_halalozas
Forrás: pixabay.com

A fizikai aktivitásnak ezen túlmenően is számos előnye van, például csökkenti az elhízás mértékét, valamint a szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség és néhány rosszindulatú daganatos megbetegedés kialakulásának a kockázatát. Sőt, napi szinten segíthet abban, hogy jobban érezzük magukat és jobban aludjunk.

Forrás: https://www.cancer.gov/news-events/press-releases/2020/daily-step-count-mortality
Borítókép forrása: pixabay.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.