A szájüregünk és fogaink egészsége alapvető fontosságú, de sokan félünk a fogorvostól. Tippeket betartva viszont elég lesz csak rutinvizsgálat idején találkoznunk velük.

A szájszagtól a fogfájásig, az ínygyulladástól az esetleges fogvesztésig terjedhet azon problémák sora, melyeket jobbára elkerülhetünk, ha betartjuk a következő tippeket.

1. Fogorvosi látogatás

A felnőttek többsége vagy a félelem vagy pedig a pénz miatt kerüli el jó messzire a fogorvost. Ez valahol érthető, ám mégis azt ajánljuk, hogy évente legalább egyszer (az Amerikai Fogorvos Szövetsége szerint pedig jobb, ha kétszer) jegyeztessük elő magunkat egy átfogó vizsgálatra. Ezáltal még idejében észrevehetők azokat a problémák, amelyeket könnyebb és olcsóbb megelőzni, mint kezelni.

2. A kor is számít

A kisgyerekek és az idősek gyakrabban látogatják a fogorvosi rendelőket, de ez nem azt jelenti, hogy a többieknek el kellene hanyagolnia. A kicsiknek ajánlott legkésőbb egyéves korukban megejteni az első vizsgálatot, fogmosásnál pedig addig a korig igényelnek segítséget, amíg nem tudnak egyedül cipőt kötni. Az idősebb korosztálynál megnő a nyáltermelés, mely a fogak kilyukadását okozhatja, és őket érinti jobban az ínysorvadás problémája is.

3. Kerüljük a szénsavat!

A szénsavas üdítőitalokban található foszfor- és citromsav rossz hatással van a fogzománcra, így ha valaki naponta fogyasztja őket, sokkal nagyobb eséllyel lyukad ki a foga. Üdítő helyett inkább igyunk ízesített vizet.

4. Kevesebb cukor

Az ételek cukortartalma a fogak kilyukadásának fő okozója, így ha lehet, kerüljük a cukorban gazdag ételeket. Használjunk fogselymet, hogy elkerüljük a lerakódást a fogak között.

fogorvos
Forrás: unsplash.com

5. Ne dohányozzunk!

Amellett, hogy számtalan káros hatása van szervezetünk egyéb részeire is, a dohányzás a fogakat és a szájüreget is roncsolja. A nikotin és kátrány miatt elsárgulnak a fogak, károsodik az íny, elszaporodnak a baktériumok és könnyebben képződik fogkő is, mely fogvesztéshez, legrosszabb esetben szájrákhoz vezethet.

6. Használjunk jó fogkefét!

A puha sörtéjű, minőségi fogkefe akár 2-3 hónapig is használható, de ennyi idő után le kell cserélni, mert tele lesznek kórokozókkal. A sörte azért ne legyen kemény, mert felsérti az ínyünket.

7. Gyakoroljuk a helyes technikát!

Naponta kétszer mossunk fogat, méghozzá úgy, hogy a fogkefe feje 45 fokos szögben álljon az ínyvonallal, és gyengéd, körkörös mozdulatokkal tisztítsuk meg azt. Minden fogunkon legalább 10-15-ször körözzünk, de ne vigyük túlzásba se.

8. A fogselyem is fontos

A helyes fogselymezés megtisztítja fogközeinket a fogkefe által el nem távolított szennyeződésektől, és ezáltal a fogkő kialakulását is gátolják. Egy körülbelül 50 centis fogselyemdarabot a kezünkbe véve, végeit kezeink egy-egy ujjára tekerve és a hüvelykujjakkal kifeszítve tisztítsunk meg a réseket vízszintes mozdulatokkal. Mindig ezzel fejezzük be szájápolási rutinunkat.

Forrás: https://www.webmd.com/oral-health/features/eight-ways-to-keep-your-mouth-healthy
Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.