A nagy intenzitású fókuszált ultrahang (HIFU) egy viszonylag új kozmetikai kezelés a bőr feszesítésére, amelyet egyesek az arcplasztika nem invazív és fájdalommentes alternatívájaként emlegetnek.

A HIFU kezelés ultrahang energiát használ a kollagéntermelés ösztönzésére, ami feszesebb bőrt eredményez. Az eljárást először legszélesebb körben a daganatok kezelésében alkalmazták, majd 2008-ban megtörténtek az első HIFU szépészeti kezelések is.

hifu
Forrás: unsplash.com

A technológiát ezután az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) 2009-ben jóváhagyta a szemöldök emelésére alkalmazott eljárásokban. Az eszközt az FDA is engedélyezte 2014-ben, hogy javítsák vele a mellkas felső részének struktúráját és a nyakvonalon (dekoltázs) található vonalakat és ráncokat.

A klinikai vizsgálatok és kezelések során bebizonyosodott, hogy a HIFU biztonságos és hatékony az arc liftingelése és a ráncok finomítása terén. Az emberek néhány hónappal a kezelés után már láthatták az eredményeket, a műtéttel járó kockázatok és szövődmények nélkül.

A HIFU elsősorban azoknál nagyon hatásos és látványos, akik még idejében, fiatal felnőtt korban (30 körül) illetve középkorúként megkezdik a ráncok megelőzését. A már megereszkedett, idősödő bőr kezelésénél az eljárás nem tud csodát tenni.

A HIFU fókuszált ultrahangot használ a közvetlenül a felszín alatti bőrrétegek kezelésére. Az ultrahang energia hatására a szövet gyorsan felmelegszik, majd a célterületen a sejtek elérnek egy bizonyos hőmérsékletet, ilyenkor enyhe sejtkárosodást szenvednek. Bár ez ellentmondásosnak tűnhet, a károsodás valójában arra ösztönzi a sejteket, hogy több kollagént termeljenek – egy olyan fehérjét, amely a szép bőrszerkezet záloga.

A kollagén intenzív szintézise végül feszesebb, rugalmasabb, ránctalanabb bőrt eredményez. Mivel a nagyfrekvenciás ultrahangsugarak egy meghatározott szöveti helyre fókuszálnak a bőr felszíne alatt, így nem sérülnek meg a bőr felső rétegei és a szomszédos területek.

A HIFU alkalmazási területei:

  • ránctalanítás

  • megereszkedett bőr feszesítése a nyakon (néha pulykanyaknak nevezik )

  • arclifting, szemöldök és szemhéj lifting

  • az állkapocs definiáltságának erősítésére

  • a dekoltázs feszesítése

  • a bőr általános kisimítása.

Forrás: https://www.healthline.com/health/hifu-for-face
Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.