Ki hinné, de vegetáriánusnak lenni nem mindenki számára jelenti ugyanazt. Vannak eltérések az egyes étkezési szokások között, és akkor még meg sem említettük a vegánokat, a TéNé és plant based megszállottjait.

Manapság óriási tömegek térnek át a növényi táplálkozás valamely módozatára, aminek többféle oka lehet. Vannak, akik egészségügyi okokból nem fogyasztanak húst, mások (veganizmus) életfilozófiaként tekintenek a plant based életmódra, és nemcsak táplálkozásukban, hanem viselkedésükben is tükröződik ez.

Egy igazi vegán nem hord állati eredetű ruhaneműket sem, nem vásárol állatokon tesztelt termékeket, nem jár cirkuszba vagy állatkertbe, és semmilyen módon nem támogatja a nagyüzemi állattartást, a kizsákmányolást, vagyis akár a mézről és tejről is lemond. A TéNé elnevezés a teljes értékű növényi étrendet követőket jelenti, akik a növényi alapanyagokon túl fontosnak tartják az előállítás, termesztés módját, és azt is, hogy az adott élelmiszer valóban az egészségüket és testüket szolgálja-e. Ők nem fogyasztanak feldolgozott készételt, és lehetőség szerint semmit nem vesznek el és nem adnak hozzá a nyers alapanyaghoz.

A vegetáriánus és vegán étrendnek a kutatások szerint vannak előnyös következményei, noha bizonyos ásványi anyagok, nyomelemek és vitaminok viszont alul reprezentáltak lehetnek a szervezetben. Nem való mindenkinek, de aki úgy érzi, annak érdemes tennie egy próbát a növényi táplálkozással. Megfigyelések szerint javulhat tőle a vitalitás, a koleszterinszint, a vércukorszint, csökkenhet a rák kockázata és a szív-érrendszeri betegségeké.

Aki nem akar azonnal drasztikus változást, az kísérletezhet a különféle vegetáriánus típusok között, melyek eltérő módon tekintenek az állati eredetű anyagok fogyaszthatóságára.

  • A lakto-ovo-vegetáriánus étrend betartása azt jelenti, hogy tojást és tejet fogyaszthatunk, vagyis tejtermékeket, sajtot, vajat, joghurtot, tejfölt, fagylaltot. Azonban teljesen kizárva minden állati eredetű hús, a halat is ideértve.

  • A lakto-vegetáriánusok, akik pl. a hinduizmussal vagy a buddhizmussal hozhatók kapcsolatba, tejterméket fogyasztanak, azonban minden mást kizárnak, ami nem növényi. Náluk tehát tilos a tojás is, és minden húsárú.

  • A hús és a hal kizárása mellett az ovo-vegetáriánus étrend kizár minden tejterméket és azok felhasználásával készült élelmiszert, például tehéntejet, sajtot, vajat, tejfölt, joghurtot és fagylaltot. Azonban egy ovo-vegetáriánus étrenden élő személy tojást és tojásételeket, például rántottát, keménytojást és omlettet szívesen fogyaszt, illetve fel is használja a madarak termékét a sütéshez-főzéshez.

  • A pescatariánusok vagy peszketariánusok szerint a hal (és tengeri herkentyűk) fontos, mert rengeteg hasznos anyag van benne, pl.omega-zsírsavak. Az étrend követői a sok növényi táplálék mellett tehát halat is esznek, ezzel fedezve fehérjeszükségletüket. Az, hogy tojást és tejet esznek-e, egyénenként változó lehet, ebben nem egységesek.

  • A felxiteriánusok nem igazi vegák, de törekszenek rá. A rugalmas étrenden lévők nagyban törekednek a növényi táplálkozásra, de ha úgy érzik, a szervezetük kívánja, akkor néha napján fogyasztanak állati eredetű ételt, akár húst is.

  • A legszigorúbb a vegán és nyers vegán étkezés, ami tényleg kizár minden állati forrást, ideértve a mézet is. A nyers vegánok pedig még a konyhatechnológiát is kerülik, nem használnak olajat sem, a lehető legfeldolgozatlanabbul fogyasztják a gyümölcsöket, zöldségeket.

Forrás: https://www.healthline.com/nutrition/types-of-vegetarians
Borítókép forrása: unsplash.com

Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.