A csonthéjas termések közé tartozó mandula magja tele van értékes növényi olajokkal, rostokkal és E-vitaminnal. Szeretjük nyersen, pörkölten, és készülhet belőle liszt, illetve vegán tej is.

A mandula kedvelt snack pörkölt-sós vagy natúr formában is, van azonban, akik előtte az áztatást választják. A kemény állagú mag a vízben állás hatására meglágyul, és így állítólag könnyebben emészthetővé válik. Egyes tanulmányok szerint a mandula értékes hatóanyagai mellett olyan összetevői is vannak, melyek nehezíthetik bizonyos ásványi anyagok felszívódását a bélben. Ezt lenne hivatott kiküszöbölni az áztatás, de konkrét bizonyítékok nincsenek arra vonatkozóan, hogy valóban akkora pozitív változást hozna ez a módszer.

mandula_aztatasa
Forrás: unsplash.com

Megfigyelések szerint az áztatás után a mandula könnyebben rágható lesz, így a benne rejlő omega zsírsavak könnyebben hasznosulhatnak. A kalcium, cink vagy magnézium tartalma azonban nem feltétlenül jut be így könnyebben a szervezetbe. Ugyanakkor az áztatott mandula állaga krémesebb lesz, íze finomabb. Mindezekből kifolyólag mindenki eldöntheti, hogy mi áll közelebb az ízléséhez. Nem fogunk akkor sem hibát elkövetni, ha továbbra is a jól bevált módon rágcsáljuk kedvenc snackünket.

Aki úgy dönt, hogy kipróbálná az áztatott mandulát, az langyos csapvízbe helyezze a magvakat 8-12 órára, és tegyen hozzá egy teáskanálnyi sót is. Az egészet fedjük le.

A mandula fogyasztása minden formában egészséges. Értékes vitamin, olaj és polifenol tartalma táplálja a bőrt, segíthet a gyulladásos folyamatok enyhítésében, javítja az HDL koleszterintszintet, vagyis kevesebb lesz az LDL (rossz koleszterin molekula), illetve jót tesz a keringési rendszernek is.

Forrás: https://www.healthline.com/nutrition/soaking-almonds
Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.