Az étkezésnek nagyon fontos szerepe van az egészségünk és az immunrendszerünk normális működésében. Ezért is lényeges, hogy a lehető legtöbb tápanyagot és vitamint tartalmazó ételeket fogyasszuk, amelyek egész nap ellátják a szervezetet a megfelelő mennyiségű energiával. Ez alól pedig a nassolás sem lehet kivétel, hiszen, ha már csináljuk, akkor tegyük egészségesen, méghozzá a következő finomságokkal.

Magvak

A magvak, illetve diófélék (mogyoró, kesudió és a dió) nagyszerű fehérjeforrások, valamint a szervezet számára fontos telített zsírsavakat is tartalmazzák.

Aszalt gyümölcsök

Ha ránk törne az édesség utáni vágy, akkor a sütemények helyett érdemes inkább a mazsolához, az aszalt barackhoz vagy áfonyához nyúlni, amelyeket hozzáadott cukor és ízfokozók nélkül fogyasszunk. A szárított gyümölcsök, ugyanis megőrzik az eredeti aromájukat, valamint a vitamin és ásványianyag tartalmuk nagy részét is. A bennük található rostok pedig megszüntetik a székrekedés okozta problémákat.

Zöldségchips

A sima chipsek és burgonyaszirmok helyett egyre több helyen kapni szárított zöldségchipseket, amelyek amellett, hogy rostban és vitaminokban gazdagok, kevés kalóriát tartalmaznak, vagyis nem hizlalnak.

Étcsokoládé

A csoki szóról sokaknak inkább a cukor és a nagy mennyiségű szénhidrát jut az eszébe, ám a magas kakaótartalmú étcsokoládék gyorsítják az anyagcserét, fokozzák a vérkeringést és néhány kocka is teltségérzést ad.

Borítókép forrása: pexels.com
 
Neked ajánljuk

A stressz a barátunk és az ellenségünk is lehet (x)

A túlélésünket szolgálja, nagyobb teljesítményre sarkallhat, de tönkre is tehet bennünket, ha túl sok van belőle. Létezik-e jó stressz, vagy mindenképpen káros? Hogyan küzdjünk meg azzal, ha túl sok a feszültség és kifáradunk a nyomasztó elvárások, szoros határidők és a hétköznapi bosszúságok miatt?