A Veganuár kezdeményezés – azaz a január a veganizmus hónapja – kapcsán az első magyar tanulmány egyik szerzőjével, Szabó Zoltán dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakemberrel beszélgettünk.

A Veganuár célja immár hetedik éve, hogy az embereket arra ösztönözze, próbálják ki a vegán életmódot és a növényi alapú étrendet. A kezdeményezéshez itthon is egyre többen csatlakoznak, noha a növényi alapú étrendekről még mindig akadnak ellentmondásos vélemények is. Szabó Zoltán dietetikus, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának tudományos segédmunkatársa maga is a vegán életmód képviselője immár öt éve.

Miért lettél vegán?

Az egyetemi munkám során egy régebbi tankönyvfejlesztési projektben vettem részt, és a szakirodalmak tanulmányozása során találkoztam dr. Michael Greger szakmai videóival. Ez vegyes érzelmeket keltett bennem: egyfelől a szakmai ismereteim akkori fokán jelentős ellentmondásokat véltem felfedezni az elmondottakban, de a szerző számos tudományos forrást citált. Mivel kíváncsi természetű ember vagyok, elkezdtem utána járni a kérdéseknek. Hamar kiderült, hogy álláspontjaimat revideálnom kell. De nagy hatással volt rám dr. Dean Ornish munkássága is.

A vegánságot vagy egészségtudatosságból vagy az állatok védelméért, vagy a fenntarthatóság elve miatt választják leginkább. Nálad melyik ok vezetett végül ahhoz, hogy vegán legyél?

Nálam ez egy folyamat része volt. Az egészségi oldal volt, ami vonzott, de a végső döntés meghozatalát elsősorban az állatjogi kérdések kitisztázása segítette elő. Akárhogyan is nézzük, vagy próbáljuk elkendőzni, minden állati eredetű élelmiszer elfogyasztása egy élőlény szenvedését, halálát okozza. Vannak olyan formái a növényi alapú étrendeknek, amelyek megengedik kis mennyiségben az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását (például peszketáriánus étrend), de számomra ez – az előzőekben elmondott alapokon - nem opció. De természetesen, sokaknál az étrend felbővítése teljes értékű növényi alapanyagokkal és élelmiszerekkel nagy előrelépés lehet az egészség szempontjából, erre mindenkit alapvetően buzdítani szoktam táplálkozási formától függetlenül.

Egészségesebbnek érzed magad, mióta vegán lettél?

Nehéz ezt megmondani és nem is akarok csodaszerként tekinteni a növényi alapú étrendre. De tény, hogy mindenre van energiám és ehhez kávéra sincs szükségem. Egy kollégám jut eszembe, akivel egyszer beültünk egy vegán étterembe és ebéd után egyszer csak nekem szegezte a kérdést: hogy van az, ő minden ebéd után olyan bágyadtnak érzi magát, hogy a legszívesebben ledőlne, de ez most elmaradt? Mondtam neki, hogy ez jellemző a növényi alapú étrend esetén és ezt bárki kipróbálhatja. Persze, itt óva intek mindenkit a mértéktelenségtől, hiszen ahogyan minden étrendet, úgy a növényi alapú étrendet is el lehet rontani.

Szabó Zoltán
 Forrás: Szabó Zoltán

A növényi alapú étrendre való váltást úgy kell elképzelni, hogy előtte simán fogyasztottál pacalt, aztán másnap már csak növényi eredetű táplálékot?

Mivel békéscsabai vagyok, hatévesen már kolbászt töltöttem, tehát nagyjából igen, így történt, leszámítva egy rövidebb átmeneti időszakot, amit valóban pillanatszerű átállás követett. A pacallal sosem voltam jóban, nem ettem, mert azt sosem szerettem igazán.

Minden tudományos érvre jut egy ellenérv is, ez a vegánságnál sincs másként. Sokan azt állítják, hogy az emberi szervezetnek márpedig szüksége van a húsra, hisz a szervezetünk, a fogazatunk, mindenünk arra van kitalálva, hogy húst is együnk. Te mit gondolsz erről?

Ezeken a kérdéseken sokat lehetne lamentálni és szoktunk is ilyen szakmai kérdések mentén beszélgetni, vitatkozni. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy jelenleg nem ismerünk egyetlen olyan „mágikus" tápanyagot sem, ami feltétlenül szükséges az emberi szervezet megfelelő működéséhez, és azt ne lehetne kis körültekintéssel növényi eredetű forrásból biztosítani. Talán a B12-vitamint lehetne kiemelni, ugyanis azt sem a növényi, sem az állati szervezetek nem tudják előállítani, így ennek biztosítása külső forrásból feltétlenül indokolt, ha az ember már csak lecsökkenti az állati termékek fogyasztását.

A környezetedtől, családodtól milyen visszajelzéseket kaptál a vegánságoddal kapcsolatban?

Eleinte sokan furcsállták, de ugye még öt évvel ezelőtt is más volt a helyzet ebből a szempontból, mint ma. Van egy 94 éves kedves idős hölgy ismerősöm, aki több mint 70 éve vegetáriánus és 30 éve vegán. Na, rá biztosan sokkal furcsábban néztek akkoriban, mint rám manapság. Visszatérve a kérdésre, mostanában inkább elfogadják, vagy megszokták a „furcsa hóbortomat”, ami életformámmá vált és ha rajtam múlik marad is. De nem mondom, hogy nincs olyan helyzet, hogy ez ne lenne vicc vagy egyesek szemében megbotránkozás tárgya, mert ez is elő szokott fordulni. A családomból édesanyám már elkezdett átváltani a növényi étrendre, édesapám azonban egyelőre hajthatatlan (remélem, hogy ebben és az egészségtudatoság jegyében azért hamarosan várható lesz nála is fejlődés, mert mint minden 60 éven túli férfinak, neki is revideálnia kell az eddig folytatott életmódját, ha meg szeretné élni az unokái világrajöttét és részt szeretne venni az örömteli nevelésükben is). A kedvesem pedig szintén vegán, ez nem is lehetne másként.

Mi a célod a honlappal és a vegánságról szóló tanulmányokkal?

Azt vallom, hogy a saját példa bemutatása a legmeggyőzőbb érv (persze, nem árt, ha mindemellett a szakember hiteles és objektív rendszerben tud gondolkodni). De van bennem némi tabudöntögető cél is, hogy egyáltalán legyen lehetősége bárkinek megismernie a növényi alapú étrend alapjait, és hogy ne gondolják azt, hogy a vegánok egy másik bolygóról jöttek. Az ismeretterjesztés mellett segíteni is szeretnék betegeken, akiknél a növényi alapú étrend hozzájárulhat a gyógyuláshoz, hisz minden ígéret annyit ér, amennyit meg tudunk valósítani belőle.

Milyen betegségekkel szemben lehet hasznos a vegán/növényi alapú étrend?

Felelőtlenség lenne azt mondani, hogy bármilyen betegség meggyógyítható a növényi alapú étrend alkalmazásával, de mindenkinek hasznos lehet. Számos olyan betegséget és állapotot ismerünk, ahol a növényi alapú étrendek alkalmazása már hosszú évek, évtizedek óta tudományosan bizonyítható módon jól működik. Sokan azt gondolják, hogy a növényi alapú étrend egy újkeletű dolog, vagy „úri huncutság”, ami idővel majd kikopik a divatdiéták sorából. Nos, aki így gondolja, annak ajánlom figyelmébe, hogy világszerte szanatóriumok és egészségügyi intézmények működnek a XIX. század óta, ahol a növényi alapú étrendet terápiás jelleggel alkalmazzák (például a Michigan állambeli Battle Creek-i Intézet az 1800-as évek végétől).

Betegeknek is adsz tanácsot?

Természetesen igen, mostanában egyre többen keresnek, online tanácsadást és előadásokat is szoktam tartani, de nyomon is követem a gyógyulási folyamatot, ahol igény van erre. Szép eredményekről számolhatok be ezen a fronton is. Úgy látszik a saját praxisom tanúságai alapján is meg tudom erősíteni, hogy a növényi alapú étrend szakszerű alkalmazása valódi segítséget jelent azon betegek számára, akik félmegoldások helyett a valódi kiutat keresik betegségeikből.

Borítókép forrása: pixabay.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.