A babavárás csodás időszak, mely során a női test gyorsan változik. Ez pedig sok esetben kellemetlenségekkel is járhat, az egyik ilyen a lábdagadás.

Általában a várandósság második szakaszában észlelhető tünet a lábak megdagadása, de vegyük sorra az összes eshetőséget.

  • az első trimeszterben a progeszteronszint gyorsan növekszik a szervezetben, mely lelassítja az emésztést és anyagcserét, így még azelőtt észlelhetünk növekedést, puffadást hastájékon, mielőtt a baba miatti pocak tényleg láthatóvá válna. Emellett a kezünk, arcunk és lábfejünk is megduzzadhat, de ez nem jellemző. Ha ebben az időszakban érzékeljük a lábdagadást, és mellé fejfájás, vérzés és szédülés társul, hívjuk az orvosunkat.
  • a 13. héttől számított második trimeszterben már nem szokatlan a lábdagadás, főleg ha sokat vagyunk talpon vagy meleg az idő. Ekkor a szervezetünk folyadékraktárai és a bennünk található vér mennyisége nő meg, így ebben az időszakban ennek köszönhető a duzzanat - hiszen ezek már a test szülésre való felkészülésének jelei, és a felesleges folyadék távozni is fog a baba megszületése utáni napokban, hetekben.
  • a harmadik trimesztertől, vagyis a 28. héttől kezdve tapasztalható leggyakrabban a lábdagadás, ilyenkor szinte szabályszerű, de egyéb tényezők, például a már említett meleg időjárás, a kevés víz fogyasztása és a koffeinbevitel is befolyásolhatja.

Érdemes azonban orvoshoz fordulni, ha a duzzanat hirtelen keletkezik, és gyorsan rosszabbodik, szédülést és homályos látást tapasztalunk, légzési nehézségeink keletkeznek és fejfájással küzdünk.

Mi a megoldás?

Csökkentett sóbevitel

A nátrium, vagyis a konyhasó miatt szervezetünk felesleges vizet tárol magában, így ha elhagyjuk a sós, gyorséttermi és konzervételeket, ez a víz távozni tud.

A káliumbevitel növelése

A terhesvitaminokban többek között kálium is van, ami segít a folyadékszint egyensúlyban tartásában, de emellett is hasznos káliumban gazdag ételeket enni - például héjában sült krumplit, spenótot, babféléket, gyümölcslevet, banánt.

Kevesebb koffein, több folyadék

A kávé vízhajtó hatású, tehát többet kell tőle mosdóba járkálnunk, ettől pedig a szervezetünk még több folyadékot kíván majd. Helyette igyunk elegendő vizet, maradjunk hidratáltak.

A láb felpolcolása és pihenés

Persze számtalan dolog van, amit a baba érkezése előtt el szeretnénk intézni, mégis fontos az elengedő pihenés, pláne ilyen esetben. A sokáig tartó ülés vagy állás nem tesz jót a várandós anyukáknak, ezért a felpolcolt láb segíthet az ott "pangó" folyadék eloszlatásában.

masszázs
Forrás: unsplash.com

Masszázs

A masszírozás segíti a folyadék keringését a lábakban, ami csökkentheti a duzzanatot. Levendula- vagy mentaolajjal még pihentetőbb lehet a masszázs, különösen ha a párunk végzi.

Maradjunk hűvösben

A nyári hónapokban a kinti meleg levegő és a kimerítő edzés elkerülése javasolt a kismamáknak, ezáltal elkerülhetjük a testünk felhevülését, ami kiválthatja a lábdagadást.

Kényelmes ruhák

A csuklónál, deréknál vagy bokánál szoros ruházat sem kedvez a várandósoknak, így ha lehet, kerüljük el ezeket, és viseljünk kényelmes anyagból készült, lengébb ruhákat.

Úszás

Bár nincs rá tanulmány, ami kimutatná, hogy az úszás csökkenti a duzzanatot, de a vízben súlytalanabbnak érezzük magunkat, így egy nyakig érő medencényi vízben lebegni, lehűlni és apróbb gyakorlatokat végezni előnyös lehet.

Forrás: https://www.healthline.com/health/pregnancy/swollen-feet-during-pregnancy#remedies
Borítókép forrása: unsplash.com

 

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.