Egy gyermek látása ezernyi fejlődési szakaszon megy keresztül, mire körülbelül hat-hétéves korára teljesen kiforr a látóképessége. Tudjunk meg többet az újszülöttek látásáról!

Amit egy csecsemő lát a világból

Érdekesség, hogy az újszülöttek az első időkben még fordítva látják a világot, minek oka, hogy a retinára így esik a kép, és csak a későbbiekben tanulja meg az agy megfordítani a látott képet.

A mozgást egyértelműen képesek észlelni, azonban egyre több jel utal arra, hogy a határozott kontúrral rendelkező tárgyakból is sejtenek valamit. Éppen ezért hasznos az élénk színű, vagy kontrasztos, fekete-fehér játékokkal körülvenni őket. Ezenkívül a fölé hajoló szülő arcán nagy vonalakban látja a száj és a szem vonalát – így fordulhat elő az, hogy egy újszülött is megörvendeztetheti szüleit egy viszonzott mosollyal.

A látótávolságuk hozzávetőlegesen 40-50 centiméter, azonban a legélesebben a szemüktől 20-25 centiméterre lévő tárgyakat látják.

csecsemő látás
Kép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

Hogyan vizsgálhatjuk meg gyermekünk látását otthon?

Újdonsült szülőként könnyen elbizonytalanodhatunk, hogy gyermekünk látása megfelelően fejlődik-e, azonban néhány egyszerű otthoni látásvizsgálat megnyugvást hozhat számunkra:

  • a fény és a csillogó tárgyak könnyen felkeltik az érdeklődését, ezért egy tompa fényű lámpa segítségével ellenőrizhetjük, hogy követi-e a fény útját

  • a mozgásra szintúgy reagál, ha az ujjainkat, vagy egy játékot mozgatunk előtte

  • ha valamit meg szeretne nézni, nemcsak a szemével követi a tárgyat, hanem az egész fejét fordítja

Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.