A fertőzés a szervezet belső egyensúlyának az a megbomlása, amit egy másik élőlény váltott ki. Az egészség helyreállítása a korábbi állapot visszatértét kívánja.
„Az orvos kezel, a Természet gyógyít.”
Nem népi bölcselet ez, nem is egy homeopátiás szlogen. Arbiter Petronius római orvos állította kétezer évvel ezelőtt, Nero korában. Vajon azonos kategóriába kell sorolnunk a 21. századi ostobaságok burjánzó sokaságával, vagy tükrözi a valóságot?
A tükör visszaveri a rá eső fényt, ezzel megmutatja a valóságnak azt a szeletét, amelyikből a fénysugarak ráestek. A kép pedig annyira reális, amennyi a fény, amilyen az üveg és a foncsor minősége... Mást, mint a valóság nem mutathat, Hófehérke mostohájának tükre se volt képes hazudni.
Ha a Természet erői nem tudnák legyűrni az életre törő környezeti hatásokat vagy az élőlények egymásra fenekedő igyekezeteit, már régen nem lenne Élet a Földön. Legfeljebb a kezdetleges maszatok futnának neki újra meg újra az evolúció első lépéseinek, hogy elbukjanak töretlen lelkesedésükben.
Az élet, még a legegyszerűbb formája is számos bonyolult biokémiai és biofizikai folyamat szüntelen működésének a megnyilvánulása. A legállandóbbnak tetsző létforma belsejében is molekulák milliárdjai mozognak, változnak, át- és visszaalakulnak, újakat hoznak létre, energiát termelnek, anyagokat szabadítanak fel, bocsátanak ki magukból – élnek.
És ezek az erők egymást serkentik vagy fékezik, attól függően, mit kíván meg a belső összerendezettség, hogy egyensúlyuk ne bomoljon meg. Mert ha megbomlik, a működés máris eltorzul, eredménye más lesz. Ha jobb, akkor a változás előnyös, az evolúció fejlettebb egyedet, esetleg új fajt alkotott. Ha rosszabb, az hátrányba kerül a többiekkel szemben, beteggé válik. Ezért a benne zajló folyamatok igyekeznek úgy változni, hogy helyreállítsák a megbomlott összhangot. Meggyógyítják magukat.
Első és második védelmi vonal
Ha ezt az egyensúlyi állapotváltozást testünkben egy másik élőlény megjelenése és szaporodása váltja ki, akkor fertőzésről beszélünk. Ez a folyamat leginkább egy ország ellen intézett fegyveres támadáshoz hasonlítható, ahol a támadó rendszerint mikróbák – baktériumok, vírusok, gombák, paraziták – sokasága.
És a védelem is ugyanúgy zajlik. Először is el kell kerülni a megfertőződés lehetőségét, a támadók behatolását. Legyenek épek és őrizettek a testfelületek (határok), gondoskodjunk védelmükről. Ezt nevezik az immunológiában első védelmi vonalnak. A második védelmi vonal már a szervezeten belül zajlik, a kórokozók elleni ellencsapásban (antigénjeikre specifikus választ adó ellenanyagok – anitestek – és őket elpusztító sejtek termelésével). A szervezet meggyógyítja önmagát. Ehhez persze idő szükségeltetik. Néhány naptól több hétig tart, amíg a szervezet felállítja hadseregét az új betolakodóval szemben (ezek a „katonák” csakis azt a kórokozót ismerik fel, ami ellen termelődtek, egy másik, új mikróba számukra ismeretlen, nem ellenség!), addig a baktériumok vagy vírusok serege akadálytalanul sokasodik, újabb területeket (szerveket) hódít meg és anyagai, toxinjai termelésével súlyos károkat okoz. Betegek vagyunk.
A küzdelem kimenetele gyakorta kétes. Az az ármádia kerekedik felül, amelyik felkészültebb és nagyobb számú. Függ a kórokozók mennyiségétől és kórokozó képességétől (virulenciájától), valamint attól, hogy a megtámadott ember éppen akkor mennyire fogékony a fertőzéssel szemben. Ezért lehet, hogy a legpusztítóbb járványban is akadnak, akiket elkerül a fertőzés, vagy akik csak könnyebb tünetekkel vészelik át. De ezt előre nem lehet megjósolni. És ha mi veszítünk, akkor nincs visszavágó!
Okos uralkodó ezért nem vár a védelem kialakítására a támadásig. Ahogy IV. Béla felkészületlen volt a tatár hordákkal szemben. Hanem előre felszereli a hadseregét és végvárakat építtet a következő támadás elkerülésére. Ahogy IV. Béla tette a tatárjárás után.
A hajdani korok embere még úgy gondolkodott, hogy ha nem muszáj, nem kockáztatja a sok szenvedéssel járó csúnya halált, és ezt megelőzendő felfedezték a védőoltásokat. A tudománytörténet úgy tartja, hogy Edward Jenner angol orvos volt az, aki a himlőoltást felfedezte. Valóban, ő már tudományos magyarázatot adott a megfigyelésekre, és 1796. május 14-én beadta az első tudatosan kialakított védőoltást egy James Phipps nevű 8 éves kisfiúnak, ezzel emberek millióit védve meg a haláltól.
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix
A népi megfigyelés alapján azonban már régebb óta tudjuk, hogy aki átvészelte a fertőzést, többet már nem kaphatja meg azt. Ebből kiindulva a gyerekeket egy ágyba fektették azzal a testvérükkel vagy idegen gyerekkel, akinek enyhének tűnő fertőzése volt, hogy inkább tőle kapja meg azt, essen át könnyebben rajta. A fertőző betegségek leküzdésének legfontosabb eszköze így lett a védőoltás.
Gyógyítás
A fertőzésekkel hosszú időn keresztül az emberiség hatékony ellenszer nélkül próbált küzdeni. A népi gyógymódok, füvek főzetei, füstölők nemigen értek többet, mint a ráolvasás.
A megelőzés terén történtek jelentős lépések. Ahogy felismerték a fertőzések ragályos természetét, az elkülönítés, a beteggel történő érintkezés elkerülése, a fertőző betegek (vagy a bizonytalan biztonságú irányból érkezett utazók, hajók) karanténba helyezése segítségével a nagy járványok pusztítását sikeresen mérsékelték.
Már a középkorban is használtak erőteljes fertőtlenítő eljárásokat megelőzési célból. Az Egri csillagokból is ismerős lehet, hogy az elesettek testét oltott mésszel öntötték le a hullakamrában, hogy ne legyen járvány. Egy angol kisváros, Carlisle bűzös szennyvizét karbolsavval (fenollal) tisztították és féregtelenítették a 19. században; 1861-ben Enrico Boltini olasz, őt négy évvel követve Joseph Lister angol sebész a fenolt a műtéti sebfertőzések elkerülésére alkalmazta. A magyar Semmelweis Ignác 1847-ben egy másik bűzös vegyületet, a klórmeszet vezette be kézmosás formájában a gyermekágyi láz sikeres megelőzésére. Ugyanazt a vegyületet, amit 1843-ban Oliver Wendell Holmes bostoni orvos is sikerrel alkalmazott ebből a célból. Azt a vegyületet, amelyet először Labarraque francia vegyész és gyógyszerész az 1820-as években javasolt rothadó állati részeket felhasználó ipari folyamatokban szagtalanításra, majd fertőtlenítőszerként bevezetett a gangrénás sebek ellátására.
De hiába a megelőzés hatékonyságának bővülése, ha a megbetegedettek továbbra is segítség nélkül kell megküzdjenek a gyilkos kórral. Csak a tünetek enyhítésére volt lehetősége, eszköze egy orvosnak a 20. század első feléig. A Salvarsant, az első, a fertőzések gyógyítására szolgáló vegyületet Paul Ehrlich fedezte fel 1907-ben a szifilisz gyógyítására. A 606-ik kipróbált szer, egy szerves arzén vegyület meghozta a gyógyulást. Ebből lett az első gyógyszer, egy ún. kemoterápiás készítmény, baktérium okozta fertőzés ellen. Az első igazi antibiotikum (egy mikróba által termelt, baktériumok ellen hatásos vegyület) felfedezése Sir Alexander Fleming nevéhez fűződik, aki észrevette, hogy laboratóriumában a penészgombák telepei körül az eredetileg ott tenyésztett baktériumok elpusztultak. Így fedezte fel 1928-ban a penicillint, ami sokáig csodaszerként milliók életét mentette meg, egészségét adta vissza.
Gyógyszer alatt olyan molekulát értünk, ami valamilyen betegség okát szünteti meg, vagy tüneteit enyhíti, elmulasztja. A gyógyszerészet, gyógyszerhatástan mai ismeretei mellett rendszerint tudjuk, az emberi szervezetben zajló biokémiai folyamatok melyik lépésében léphetett fel a zavar, és annak befolyásolására alkalmas vegyületet adnak kezelésként. Akár egyetlen adag is segíthet a beteg állapotán. A készítménynek vannak alternatívái, azonos pontra ható más vegyületek, amelyekkel helyettesíthető. Az orvos gyógyítani tud velük.
Az antibiotikumok ilyen értelemben nem gyógyszerek. Olyan vegyületek, amelyek nem pusztítják el a baktériumot, csak leállítják működését, szaporodását, ezzel elérik azt, hogy számuk, mennyiségük ne legyen több.
A betegség (a fertőzés) úgy jön létre, hogy egy idegen baktérium jelenik meg testünkben, olyan helyre jut, ahol általa termelt anyagok vagy általa beindított folyamatok a szervezetet károsítani fogják. Szaporodása, életműködése során egyre több ilyen toxikus anyagot termel, ezeknek a mennyisége emelkedik, és mint egy mérgezés során, elérve a határértéket (azt a koncentrációt, ami már biológiai hatást fog kifejezni a beteg szervezetében) megjelennek a betegségre jellemző tünetek. A több méreg súlyosabb tüneteket hoz magával. Minél akadálytalanabbul szaporodik a baktérium, annál gyorsabban hatalmasodik el a betegség a betegben.
Közben persze az immunrendszer érzékelte az ismeretlen antigén megjelenését, és megkezdte a specifikus védekezés kifejlesztését, de ehhez időre van szükség, és a baktérium lépéselőnyben van. Az antibiotikum leállítja ezt a sokasodási folyamatot, haladékot biztosít az immunrendszerünknek arra, hogy mi magunk győzzük le a fertőzést. Az orvos kezel, a Természet gyógyít – ha engedjük neki ...
