A WHO adatai szerint 2019-ben 1,4 millió ember halt meg tuberkulózisban, ezzel a tíz vezető halálok között van. Szerencsére a tuberkulózis gyógyítható és megelőzhető.

A tuberkulózis, másnéven gümőkór legelterjedtebb formája a tüdőtuberkulózis, de a gyomrot és a bélrendszert, a csontokat, a központi idegrendszert és a húgy- és ivarszerveket is megtámadhatja.

A „nyomor betegsége” kifejezés abból ered, hogy leginkább az elmaradott társadalmakban gyakori, és összefüggésben van a helytelen táplálkozással, a rossz életkörülményekkel, amik az immunrendszer gyengeségét eredményezik. Emellett a kábítószer-használat és a HIV/AIDS tovább csökkenti a szervezet védekezőképességét, ezért is van az, hogy a legtöbb tbc-fertőzöttet Afrikában és Ázsiában diagnosztizálják. A szociális körülmények is nagymértékben befolyásolják a tuberkulózis jelenlétét, ezért nem csak országokat, hanem speciális területeket is kiemelhetünk, ahol nagyobb arányban lehetnek jelen betegek – ilyen lehet például egy hajláktalanszálló, egy háborús térség vagy egy menekülttábor is.

Hazánkban a múlt század elején népbetegségnek tartották, mert a halálozások körülbelül 20-25 százalékáért volt felelős, de a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően ez az arány jelentősen lecsökkent – ma már százezer lakosra csupán 20-35 beteg jut.

Tünetek és terjedés

A Mycobacterium hominis és Mycobacterium bovis nevű baktériumok a tüdőbe jutva annak felületén szöveti elhalásokat okoznak. A betegség főleg köhögés, tüsszentés útján terjed cseppfertőzéssel, viszont tünetei nem specifikusak, tehát jelenlétük nem kizárólagosan ad gyanút a tbc-re. Ilyen lehet:

  • Izzadás
  • Étvágytalanság
  • Fogyás
  • Hőemelkedés
  • Fáradékonyság
  • Gyakori meghűlés
  • Jellemzően három hétnél tovább tartó köhögési rohamok
  • Hátfájás.

Eleinte ezek a tünetek enyhék is lehetnek, és a beteg nem gyanakszik fertőzöttségre, emiatt viszont nagyobb az esély arra, hogy súlyosbodik az állapota és közben terjeszti a kórokozót.

gyógyszer
Forrás: pexels.com

Diagnózis és kezelés

Többlépcsős folyamat segítségével lehet felismerni a tbc-t, és a gyógyításához is türelemre van szükség. A diagnózishoz tüdőröntgen, a köpet mikrobiológiai vizsgálata és tuberkulin bőrpróba szükséges.

A kezelés kétfázisú terápia, melynek első része intenzív, kombinált antobiotikum-kúra, a második pedig a stabilizációs fázis. A gyógyszerek és a kezelés hossza a beteg állapotától és a baktériumtörzstől függ.

A fejlett országokban, így hazánkban is kötelező a BCG oltás, melyet az újszülöttek már a gyermekágyas osztályon megkapnak, és amely hatása 12-14 évig tart. Ezután, tinédzserkortól kezdve érdemes évente tüdőszűrésen részt venni, mellyel nem csak a tbc-t, hanem bármilyen más tüdőbetegséget időben lehet észlelni.

Borítókép forrása: pexels.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.