Rohamszerűen, a fej bizonyos helyzetváltoztatásainak hatására bekövetkező forgó jellegű szédülés, mely magától megszűnik.
Érdekes tény, hogy 1921-ben egy magyar orvos, Bárány Róbert írta le a fej helyzetváltoztatására bekövetkező, rohamokban jelentkező szédülést, melyet gyakran egyensúlyzavar, járási bizonytalanság, hányinger, hányás kísér.
A beningnus paroxysmalis positionalis vertigo kellemetlen tüneteit a félkörös járatokban lebegő kalcium-karbonát kristályok, az úgynevezett otolitok idézik elő. Ezek a fej helyzetének megváltoztatásakor (például ágyban történő fordulás, felülés, felfelé nézés, a fej hátrahajtása) ingerlik a szőrsejteket. Ennek eredményeképpen a beteg forgó jellegű szédülést érez.
Az általános és fizikális vizsgálat (például a szédülés jellegére, időtartamára, a kiváltódás körülményeire és a kísérő tünetekre vonatkozó kérdések) mellett szükség lehet a célzott neurológiai, fül-orr-gégészeti szakorvosi vizsgálatokra (például az úgynevezett Dix-Hallpike teszt, szédüléses tesztek) is.
Amennyiben a szédülés gyakran jelentkezik, javasolt a félkörös ívjáratok megtisztítása az otolitoktól a szakember irányításával történő, úgynevezett repozíciós gyakorlatok segítségével (kivéve, ha a betegnek nyaki gerinc bántalmai vannak). Ha a beteg megtanulta ezeket a gyakorlatokat, a későbbiekben akár önállóan is végezheti. Gyógyszeres és sebészi kezelésre általában nincs szükség. Visszatérő szédülés esetén eredményes lehet a tünetek alapján kialakított egyensúlyt javító tornagyakorlatok végzése is.
