Egy új tanulmány szerint az alacsony szélsebesség és a beltéri szellőztetés hiánya a COVID-19 fertőzés gyakoribb előfordulásával jár együtt.

A megállapítások a New York állambeli Suffolk megyében 2020. március 16. és 2020. december 31. között előforduló, több mint 96 000 COVID-19 megbetegedési eset adatain alapulnak. A kutatók ezeket az adatokat a meteorológiai szolgálat rendszeres napi jelentéseivel kombinálták, beleértve a régió átlagos szélsebességét és a maximális napi hőmérsékletet.

covid szél
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

A kutatást végző szakemberek szerint a probléma valójában a fertőzés terjedésének megnövekedett veszélyéről szól, ha „áporodott” a levegő, mind a beltéri, mind pedig a kültéri környezetben. Az eredmények azt sugallják, hogy mindannyian nagyobb biztonságban vagyunk, ha a levegőáramlás jelentősebb.

A szakértők egy statisztikai modellező programot dolgoztak ki, amely a járványügyi adatokból és az időjárásjelentésekből megállapította, hogy a melegebb napok, amikor az emberek jóval többet tartózkodtak a szabadban, szignifikánsan, 45 százalékkal több COVID-19-fertőzést eredményeztek. Átfogó elemzésük kimutatta, hogy a 16 és 28 fok közötti hőmérsékletű napok, amikor a szél sebessége kisebb, mint 8,85 kilométer/óra, jelentősen megnövelték a COVID-19 előfordulását azokhoz a napokhoz képest, amikor az átlagos szélsebesség meghaladta a 8,85 kilométer/órát.

Forrás: https://www.healthcarehygienemagazine.com/windy-days-may-be-good-against-covid-19/
Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

A bakteriális vaginózis veszélyei a terhességben (x)

Babára, mamára is veszélyes lehet a bakteriális hüvelyfertőzés. A bőséges, halszagú folyással járó gyulladással mindenképpen keressünk fel szakorvost, és törekedjünk a meggyengült hüvelyflóránk helyreállítására.