A Szegedi Tudományegyetem transzlációsmedicina-modellje az új orvosszakmai eredmények közérthető összefoglalására és kommunikációjára fókuszál.

Az egyik legnagyobb szakmai adatbázis szerint évente körülbelül 1,4 millió publikáció jelenik meg az orvostudományi folyóiratokban. Ezt a hatalmas mennyiségű tudásanyagot azonban nem hasznosítják a gyakorlatban. Magyarországon például akár 60 ezer ember élete is megmenthető lett volna, ha a szakemberek számára rendelkezésre álló tudományos információ hasznosult volna.

A Szegedi Tudományegyetemről induló új transzlációsmedicina-modell célja az új egészségügyi tudományos eredmények érthető és könnyen értelmezhető összefoglalása, valamint az összes résztvevővel (orvosok, szakdolgozók, betegek, hozzátartozók) történő kommunikációja. A tudomány alkalmazásának, vagyis a szakirodalom újabb és újabb ismeretanyagának beépítésének szemlélete – már az orvosképzés részeként - az egészségügyi szolgáltatásokba nélkülözhetetlen a jó minőségű és költséghatékony betegellátáshoz. Tehát az egészségügyben paradigmaváltásra van szükség.

transzlációs medicina
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

Az egészségügyben dolgozó szakemberek kommunikációja mellett a médiának is jelentős szerepe van a hiteles tudományos információ közérthetővé tételében a lakosság számára az egészségügyi képzésük és a tudományos ismeretterjesztés javítása érdekében.  

Az új transzlációsmedicina-modell egyes részeit már a Pécsi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem, valamint két kórház (Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház) is használja az oktatói és gyógyító munkájuk során. A hazai fejlesztésű modell iránt az Amerikai Egyesült Államok is érdeklődik.

Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.