A Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikáján a világon elsők között ültettek be Parkinson-kóros betegbe egy speciális mély agyi stimulációs rendszert.

A jelenleg egyedülálló innovációt jelentő SenSight™ direkcionális mély agyi stimulációs elektróda az egyetlen, amely célzott stimuláció (vagyis a korábbi, általános ingerlés helyett az agyi mag célzott, irányított ingerlése) mellett kompatibilis a BrainSense™ mély agyi stimulációs rendszerrel. A mély agyi stimuláció során egy apró, pacemakerszerű eszközt, egy neurostimulátort ültetnek a mellkas bőre alá, hogy az vékony elektródákon (vezetékeken) keresztül jeleket küldjön az agy betegségért felelős területére. Ez a technológia a hagyományos ingerlés mellett az agy aktivitását is méri, melynek segítségével lehetővé válik, hogy a stimulációt a beteg egyéni igényeinek megfelelően, akár automatikusan állítsa be a rendszer. Ezáltal hatékonyabban csökkenthetők a Parkinson-kórban szenvedő betegekre jellemző akaratlan, intenzív remegések, súlyos lemerevedések és egyéb tünetek.

Parkinson-kór műtét
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

A világon az elsők között, de Magyarországon elsőként a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Idegsebészeti Klinikáján 2021. június 21-én ültettek be egy Parkinson-kórban szenvedő betegbe egy ilyen speciális, kombinált mély agyi stimulációs rendszert. Az operáció másik egyedülálló technikai újítása az úgynevezett keret nélküli műtéti technika és a beavatkozás alatt végzett képalkotás a 3D röntgen képalkotásra képes angiográfiás készülékkel és a neuronavigációs rendszerrel. Utóbbiak használatával a műtét gyorsabban és minden eddiginél pontosabban kivitelezhető.

Egy-két éven belül ez az új, kombinált rendszer megteremti az úgynevezett adaptív stimuláció lehetőségét a hazai idegsebészeti gyakorlatban, jelentősen javítva a már gyógyszeres kezelésre kevéssé, vagy egyáltalán nem reagáló, előrehaladott állapotú Parkinson-kóros betegek állapotát.

Forrás: Szegedi Tudományegyetem hírlevél
Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.