Speciális egészségügyi körülményekre van szükségük az űrhajósoknak. Az Űrhajózás Világnapja alkalmából beszámolunk az űrorvosok munkájáról.

Az orvoslás igen ritka és különleges ágazata az űrorvoslás. A világon kevés helyen oktatják ezt az összetett, bonyolult tudományt, Magyarországon például kizárólag a Szegeden, az Általános Orvostudományi Karon tanulható a szakma. Ez az egyetlen hazai egyetem, ami rendelkezik Repülő- és Űrorvosi Tanszékkel. Az egyetemnek NATO-kapcsolai is vannak, és az ország egyetlen barokamrája, azaz légköri nyomásviszonyokat szimuláló kamrája is ott található.

Itt végzett az a magyar űrorvos is, aki elárulta, miért is van szükség az ő szakmájukra.

"Az űrhajósok speciális körülmények között dolgoznak, rettentően megterhelő közegben. A gravitáció- és légkörváltozást, a hosszú utazást és különleges környezetet az emberi test csak tökéletes fizikai állapotban tudja elviselni. Nem csak fizikailag, de pszichésen is topon kell lenniük az űrbe utazóknak, hiszen mentálisan is igencsak megterhelő az asztronauta lét. Ráadásul gyakran fordul elő, hogy gyorsan kell reagálniuk helyzetekre. Ezt csak száz százalékos odafigyeléssel tudják teljesíteni, ehhez pedig szellemileg kifogástalannak kell lenniük. Őket készítik fel az űrorvosok" - mondta a szakértő.

Az űrhajósoknak szigorú követelményrendszernek kell megfelelniük, mind űrhajózási, mind orvosi szempontból. Ezt egy nagyjából 20 éve megfogalmazott rendelet szabályozza, amely hat részből áll: az egyik része a képzettségre, a másik az általános feltételekre, a harmadik az orvosi, a negyedik a fizikai, az ötödik a pszichés felkészültség alapelveit taglalja, a hatodik részben pedig megfogalmazzák, hogy az űrhajózás nem munka, hanem hivatás.

"Abban, hogy egy küldetés sikeres legyen, hatalmas szerepe van az orvosoknak, hiszen ha mi nem válogatunk megfelelően az alkalmassági teszteken, átengedünk valakit a rostán, akit nem szabadna, illetve nem készítjük fel elég alaposan, azzal óriási kárt okozhatunk, mind az űrhajósnak egészségileg, mint az űrállomásnak anyagilag. A felkészítések és a válogatások mellett űrorvosként a munkánk részét képezi a folyamatos kutatás is. Vannak, akik a kutatásokra specializálódnak, vannak, akik a felkészítések mellett végeznek kutatómunkát" - magyarázta az orvos.

űrhajó
Forrás: pexels.com

Ahhoz, hogy űrorvosként praktizálni kezdhessen valaki, nem csak az űr jellemzőit és az emberi testet kell tökéletesen ismernie, de a katonai és vízalatti orvosláshoz is értenie kell, és csak több évnyi szakmai gyakorlat után kezdhetnek először valóban asztronautákkal foglalkozni.

A leendő asztronautáknak egy sok tételes vér-, vizelet- és székletvizsgálat után AIDS-, hepatitis-, HBS-vizsgálat szükséges, sőt, még azt is tesztelni kell, nem élnek-e bennük paraziták. Fül- és szemvizsgálat is kötelező, csakúgy, mint az EKG, a tüdőgyógyászati vizsgálat, és néhány röntgenfelvétel. Csak akkor kezdik el a fizikai terhelésre vonatkozó vizsgálatokat és a pszichikai teszteket, ha ezeken a vizsgálatokon mind megfelelő eredményeket láttak az ovosok.

Persze, minden űrorvos a saját területére szakosodik, nem átfogóan ugyanaz a szakember végzi a bonyolult tesztek mindegyikét. Vannak, akik kifejezetten egy aprónak tűnő, de annál fontosabb területre specifikálódnak.

"Ez a fajta orvoslás persze nem csak az alkalmassági vizsgálatokból és a felkészítésekből áll. Űrorvosként jól kell ismernünk kell azokat a megbetegedéseket, amik a légi utazás közben alakulhatnak ki, és az űrállomásról folyamatosan oda kell figyelnünk a küldetésen lévő asztronautákra, irányítanunk őket a központból egészségügyi kérdésekben. Persze az űrutazások után is meg kell figyelnünk az asztronautákat, hogy hiánytalanul, jó egészségi állapotban térhessenek vissza a Földre" - mondta a szakember, és hozzátette, az űrorvosok és kutatók számára egyre izgalmasabbá válik a terep. Az Egyesült Államokban, Utah-ban, a sivatagban például épp azon kísérleteznek, hogyan lehet a Marson életet kialakítani, igyekeznek szimulálni az ottani viszonyokat, és arra igyekeznek felkészíteni az orvosokat, hogy egy másik bolygón hogyan tudnának helytállni. De ez már a jövő zenéje.

Borítókép forrása: pexels.com