A bél mikrobiomja befolyásolja az agyi infarktus és a stroke utáni funkcionális károsodás súlyosságát. Ennek ismerte azonban segíthet a kezelésében.

Egy nemrég közzétett tanulmány kutatói több mint egy évtizeden keresztül vizsgálták a bél mikrobiomjának a szív-és érrendszer egészségében és a különböző betegségeiben betöltött szerepét. A szakmai munka nagy része egy metabolit, a TMAO (trimetil-amin-N-oxid) káros hatásaival foglalkozik. Ez a vegyület amely akkor termelődik, amikor a bélbaktériumok megemésztik a vörös húsban és más állati termékekben, köztük a kolinban, a lecitinben és a karnitinban gazdag tápanyagokat.

mikrobiom stroke
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

Az első bizonyítékok szerint a bélmikrobák általában - és különösen a TMAO révén - közvetlenül befolyásolhatják a stroke súlyosságát vagy az agyi infarktus utáni funkcionális károsodást (például beszédzavar, izombénulás).

Korábban már felfedezték, hogy a megemelkedett TMAO-szint előre jelzi a szívroham, a stroke és a halál kockázatát. A jelenlegi tanulmányban azt találták, hogy az étrendi kolin és a TMAO súlyosabb stroke-ot eredményezett. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a TMAO-t előállító bélmikrobák egyszerű átültetése elegendő volt ahhoz, hogy alaposan megváltoztassa a stroke súlyosságát.

A stroke utáni funkcionális károsodás nagy gondot jelent a betegek (és az őket ellátó családtagok) számára. A kutatók megállapították, hogy azoknak a mikrobáknak az átültetése, amelyek a bélben az étrendi kolinnal összefüggő TMAO-termelés szempontjából kritikus enzimet hordoznak, elegendő a stroke fokozott súlyosságának és a rosszabb kimenetel csökkentésére. Tehát ennek a bélmikrobás enzimnek a megcélzása ígéretes megközelítés lehet az étrenddel összefüggő stroke megelőzésére.

Forrás: https://consultqd.clevelandclinic.org/gut-microbes-directly-contribute-to-stroke-severity/
Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.