A kutatók meglepődtek, amikor felfedezték, hogy a mikroműanyag „öregedése” hozzájárulhat a lakosság növekvő antibiotikumokkal szembeni rezisztenciájához.
Észak-amerikai tudósok szerint a mikroműanyagokra lebontott, eldobott polisztirol (pl. ételszállító dobozok egyik összetevője) nemcsak a mikrobák és a kémiai szennyeződések számára nyújt megfelelő „otthont”, hanem a szabadon lebegő genetikai anyagoknak is, amelyek a baktériumok számára az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia „képességét” adják.
A kutatási eredmények szerint a mikroműanyagok környezeti ultraibolya „öregedése” teszi őket alkalmassá az antibiotikum-rezisztens gének platformjává. Ezeket a géneket bakteriális kromoszómák, fágok és plazmidok védik. Ezek mind-mind olyan biológiai vektorok, amelyek antibiotikum-rezisztenciát terjeszthetnek az emberekre, csökkentve ezáltal a fertőzésekkel szembeni leküzdési képességüket. A tanulmány azt is kimutatta, hogy a műanyagból az öregedés során kimosódó vegyszerek növelik a vektorok érzékenységét a horizontális génátvitelre, amelyen keresztül a rezisztencia terjed.
A kutatók azt találták, hogy a napfény ultraibolya része által öregedett mikroműanyagok (100 nanométer és 5 mikrométer közötti átmérőjűek) nagy felülettel rendelkeznek, amelyek „megfogják” a mikrobákat. Ahogy a műanyagok lebomlanak, úgynevezett depolimerizációs vegyszerek is kioldódnak belőlük, amelyek áttörik a mikrobák membránjait, lehetőséget adva az antibiotikum-rezisztens géneknek a behatolásra.
Azt is megjegyezték, hogy a mikroműanyag felületek aggregációs helyekként szolgálhatnak az érzékeny baktériumok számára, felgyorsítva a géntranszfert azáltal, hogy a baktériumok érintkezésbe kerülnek egymással és a felszabaduló vegyi anyagokkal. Ez a szinergia gazdagíthatja az antibiotikum-rezisztencia szempontjából kedvező környezeti feltételeket - még antibiotikumok hiányában is.
