A mikróbák világa sem oszlik meg a velejéig gonosz és a hasznos kategóriák között, és főleg nem az előbbi a jellemző.

 „Ha tehát azt mondom: Streptococcus – folytatta Behrens –, akkor persze nem szabad a közismert súlyos kórképre gondolnia. Hogy ezek az incifinci legénykék befészkelték-e magukat a vérébe, azt majd csak a bakteriológiai vérvizsgálat fogja kimutatni. De hogy ezektől ered-e a hőemelkedése, feltéve, hogy jelen vannak, azt majd a streptococcus-vakcináció hatása mutatja meg…”

Thomas Mann A varázshegy című művéből származik az idézet. A regény a locsogás művészete. A tüdőszanatórium lakói, a betegek, látogatóik és orvosaik is rettentően ráérnek, ahogy a lassan hömpölygő betegség is, így szívesen osztják meg egymással gondolataikat. Idő van, közben eldől, ki beteg, ki lesz beteg, ki gyógyul ki belőle és ki nem. Közben a laboratóriumban baktériumokat tenyésztenek ki egyikük-másikuk mintáiból. De streptococcusa bárki jöttmentnek lehet, ahogy egy későbbi részletben el is hangzik. És azt, hogy ő ettől a streptococcustól beteg-e, vagy esetleg az lesz, vagy valami más kórokozó dönti le a lábáról vagy egészséges marad, azt egyetlen laboratóriumi vizsgálattal nem lehet eldönteni, az csak segíthet ebben.

Előítéletes mikrobiológia

Megszoktuk, hogy kategóriákat állítunk fel és azokhoz mereven ragaszkodunk. Még ha élőlényekre vonatkoznak, akkor is. Az almamoly kártékony. A cinege meg hasznos. A vakond is (csak még nem találkoztam kerttulajdonossal, aki ne csikorgatná a fogát miatta).

A baktériumok is kártékonyak, főleg a vírusok. És erre rá is erősítenek a reklámok, amikben vonzó háziasszonyok fertőtlenítőszerekkel űzik el a sikoltozó baktériumokat a WC- és mosdókagylókból, a gyerek hajáról, a padlóról, bárhonnan. Mert első az egészség.

mikroba
Forrás: pixabay.com

Az előítéletek általában valamilyen, gyakorta a múlt homályába merült tapasztalaton alapulnak, és ezt teríti szét az ember, szintén gyakorta, tapasztalatok nélkül. Gyerekkorom regényeiből megtanulhattam, hogy a delavár mind nemes lelkű, a kajovák pedig lótolvajok. Pedig biztosan volt hazudós delavár és tisztakezű kajova is, habár én egyetlen észak-amerikai indiánnal sem találkoztam soha.

A mikróbák világa sem oszlik meg a velejéig gonosz és a hasznos kategóriák között, és főleg nem az előbbi a jellemző. A valóban összeszámolhatatlan fajgazdagság mellett elenyésző azoknak a száma, amelyek betegségeket okozhatnak, és ezek között is kevesebb az emberre patogéneké. És a patogén (azaz a fertőzés okozásának képességével felruházott) fajoknak sem minden egyede vagy minden törzse (ez nagyjából olyan közös gyökerekkel rendelkező csoportjuk, mind az indiánok törzsei) okoz, vagy nem mindig okoz fertőzést.

A modern orvostudomány a bizonyítékokon alapuló orvoslás gyakorlata irányába fejlődik. Ehhez nem elegendő, ha egy fertőzésnek tűnő tünetegyüttes mellé olyan laboratóriumi lelet kerül, amiben szerepel egy baktérium rendszertani neve. Alá kell támasztani, hogy azokat a tüneteket egyértelműen az a baktérium(törzs) okozhatta, mert termel olyan anyagokat (toxinokat, virulenciát meghatározó enzimeket, stb.) vagy olyan antigéneket hordoz, amik az azt a betegséget okozó csoportokat jellemzik (az indiánok harci díszeiként). Vagy ha nem, akkor a neve ellenére ő akkor és ott „ártatlan”. Különben a beteget rossz irányban, rosszul fogják kezelni. A „bűnös” baktérium helyett „ártatlanok” tömegét pusztítva el, ami a betegnek további károsodást, állapotromlást eredményez.

Fertőzés akkor fog létrejönni, ha egy arra fogékony szervezet egy fertőzésre képes (virulens) kórokozó olyan mennyiségével találkozik, ami elegendő arra, hogy a szervezet ellenállását legyűrje. Akkor és ott. Más időpontban a szervezet lehet erősebb, fittebb állapotban vagy lehet legyengült, kevéssé ellenálló. A kórokozó mennyisége lehet több vagy a fertőző számot nem meghaladó. A virulenciája, kórokozó képessége lehet fokozott, de veszíthetett is belőle, például egy járvány vége felé.

További két fontos szempont: a kórokozók között van olyan, ami csak az embert fertőzi (például a vérhas baktériuma), és van olyan, ami állatok közvetítésével (is) terjed. Valamint létezik hordozó állapot is, azaz testünk bizonyos területein (például az orrban, torokban, bélcsatornában) élhetnek olyan mikróbák, amik ha más szervekbe jutnak (vagy másik emberbe), akkor ott fertőzést okozhatnak, de akkor és ott nem kórokozók. Nem a baktériumot, hanem a beteget kell kezelni.

Körkörös védelem

A fertőzésekkel szemben a szervezet két védelmi vonalat épít ki. A felszíneken (a bőrön, a légutak, ivarszervek és a tápcsatorna nyálkahártyáin, a bélcsatornában) baktériumokból, és kisebb részt gombákból, vírusokból és egysejtű állatokból összetevődő életközösség, úgynevezett mikrobiom található. Ezek tagjai hozzánk tartoznak, nélkülük nem lennénk egészségesek, vigyáznunk kell rájuk! Segítenek megemészteni táplálékunkat. Olyan anyagokat (például vitaminokat) állítanak elő, amikre szükségünk van. Olyan anyagokat választanak ki, amik elpusztítják a kívülről betolakodó, számunkra valóban veszélyt jelentő kórokozókat. És pusztán a tömegük védelmet jelent. Egyszerűen fogalmazva, ha a mikrobiom ép, nincs hely az idegen baktérium számára. Ahogy csökken a számuk (például feleslegesen szedett antibiotikum, antibakteriális tisztálkodás, konkrét fertőzésveszély nélküli tisztaságmániás baktérium-tömeggyilkosság), azonnal megnő a fertőzések veszély: sokkal kevesebb kórokozó fog tudni súlyos fertőzéseket okozni!

És ebben az esetben a második védelmi vonalra, az immunrendszerre hárul a megvédésünk.

Borítókép forrása: pixabay.com