A tudósok már több száz éve vitatkoznak a vírusok osztályozásáról. Kezdetben azt hitték, hogy mérgek, majd biológiai részecskéknek nevezték őket.
A vírusokat ritkán tekintették élőnek, mert nem felelnek meg az élet definíciójának, vagyis annak, hogy egy élőlény anyagcserét igényel, amely energiát termelő kémiai reakciók összessége. A vírusok nem végeznek anyagcserét, és más kritériumoknak sem felelnek meg - nincsenek sejtjeik és önállóan nem tudnak szaporodni. A vírusok DNS- vagy RNS-csomagok, amelyek gazdasejt nélkül nem tudnak replikálódni. A koronavírus például egy nanoméretű gömb, amely burokkal körülvett tüskefehérjékkel „díszített” génekből áll.
Ennek ellenére a vírusok számos, az élőlényekre jellemző tulajdonsággal rendelkeznek - ugyanazokból az „építőelemekből” készülnek, szaporodnak és fejlődnek. A sejtbe jutva a vírusok a szükségleteiknek megfelelően alakítják a környezetüket – organellumokat hoznak létre, és meghatározzák, hogy a sejt mely géneket és fehérjéket állítsa elő. A közelmúltban felfedezett óriási vírusokról – amelyek vetekszenek néhány baktérium méretével – kimutatták, hogy az anyagcserében használt fehérjék génjeit tartalmazzák, ami felveti annak lehetőségét, hogy egyes vírusok metabolizálódhatnak.
Míg az osztályozás körüli viták néha komolytalannak tűnhetnek, valójában az, ahogyan a vírusokról beszélünk, befolyásolja a kutatást és a kezelési lehetőségeket. Mi több, mivel a vírusokat gyakran nem élőnek minősítik, a vírusfertőzések sok típusát – különösen akkor, ha a vírusok sikeresen kolonizálják a gazdaszervezetet tartósan, élethosszig anélkül, hogy akut megbetegedéseket okoznának – figyelmen kívül hagyják.
