A retinolnak is nevezett vegyületet jól ismerik a nők, ha szóba kerül a szépségápolás vagy az egészséges látás és bőr. De vajon mire kell odafigyelni ezzel a vitaminnal kapcsolatban?

Az A-vitamin egy zsírban oldódó - és a májban raktározódó - vitamin, amely kevés olajjal vagy zsiradékkal együtt fogyasztva szívódik fel a legkönnyebben.

A-vitamin
Forrás: pexels.com

A retinol jótékony hatásai a szervezet számos területén megfigyelhetők, és természetesen sejt szinten fejtik ki hatásukat. Az A-vitamin először is nagyon fontos az egészséges látáshoz, a szemünk védelmében, mivel a szem ideghártyáján segíti a fényérzékelő vegyületek képződését. Ezenkívül a retinol jót tesz a bőrnek, lassítja az oxidációs, tehát öregedési folyamatokat. A bőrrel van összefüggésben az is, hogy előanyaga a karotin, melyből a szervezet elő is tudja állítani (például ha elég répát, sütőtököt, spenótot, kelkáposztát, paradicsomot, sárgadinnyét eszünk). Ráadásul a pattanások kialakulását is csökkenti!

Az A-vitamin támogatja az immunrendszert működését és a D-vitaminnal karöltve számos degeneratív folyamat kialakulását akadályozza meg, vagyis csökkentheti a rák kockázatát. Jót tesz a csontok fejlődésének is, de hatással van a növekedésre, valamint a szaporító rendszer egészséges fejlődésére. Természetes forrásai a zöldségek és gyümölcsök, a halak, a máj, a tojás és az állati belsőségek.

Ha ilyen szuper ez az A-vitamin, nagyon sokat kellene belőle szedni – gondolhatnánk. Ez viszont roppant veszélyes lenne! A retinolt ugyanis tárolja a szervezet, vagyis a túl magas bevitel úgynevezett hipervitaminózist okoz, ami a vitaminok túladagolását jelenti és elég káros tud lenni. A-vitamin mérgezésnek is nevezik. Tünetei közé tartozik a fejfájás, hányás, gyomorpanaszok, rossz közérzet, fáradékonyság, ingerültség. Sajnos a vesét is nagyon leterheli ez az állapot, és hajhullást is okozhat.

Az A-vitamint nem szabad tehát túlszedni, napi ajánlott mennyisége a felnőttek esetében 700-1000 mikrogramm. A 3000 mikrogrammot semmiképp sem szabad túllépni! Legjobb, ha béta-karotint szedünk, amiből képződni tud, a karotin ugyanis antioxidáns és önmagában is számos kedvező hatása van (keringésre, koleszterinszintre, immunrendszerre). Ne aggódj, természetes táplálkozásnál nem lép fel A-vitamin mérgezés, odafigyelni akkor kell, ha étrend-kiegészítőként is szeded.

Forrás: https://www.healthline.com/nutrition/vitamin-a-benefits?fbclid=IwAR387GyWaS4UbFZNz-Zx_7fuCMzfdUVsLHWqUYDXPP-hfCgvE46NtdlNcck
Borítókép forrása: pexels.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.