Egy nemzetközi kutatás során azt vizsgálják, hogy három, már engedélyezett gyulladáscsökkentő gyógyszer megmentheti-e a COVID-19-ben szenvedő emberek életét.

A Szolidaritás elnevezésű és az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) által koordinált klinikai vizsgálat során három olyan gyulladást csillapító gyógyszert tesztelnek, amelyek már ígéretesnek bizonyultak a COVID-19 miatt kórházi kezelést igényelt betegeknél. Mindhárom gyógyszert gondosan választották ki a kisebb klinikai vizsgálatokban „mutatott” eredményeik és a széles körű elérhetőségük alapján.

who covid
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

Amikor a WHO 2020 márciusában elindította a Szolidaritást, a tanulmány a vírusellenes gyógyszerekre összpontosított. Októberre a vizsgálatba több mint 11.000 résztvevőt vontak be 30 országban. Végül megállapították, hogy az általuk tesztelt négy gyógyszer (remdesivir, interferon, a malária gyógyszer hidroxi-klorokin, valamint a lopinavir és ritonavir nevű HIV-gyógyszerek kombinációja) egyike sem rövidítette le a kórházi ellátás idejét és a halálozást sem csökkentette.

A jelenlegi kutatási szakaszban tehát inkább az immunválaszok visszaszorítására összpontosítanak, hogy megakadályozzák a COVID-19 súlyos kimenetelének a kockázatát. A tesztelni kívánt gyógyszerek egyike az infliximab, amelyet autoimmun betegségek, köztük a Crohn-betegség és a reumás ízületi gyulladás kezelésére használnak. A második az imatinib nevű daganatos betegség elleni gyógyszer. A kutatók remélik, hogy mind az új koronavírust, mind pedig a gyulladást megcélozza, blokkolva az emberi sejtek vírusos beszivárgását és csökkentve a citokineknek nevezett gyulladásgátló fehérjék aktivitását. Harmadikként egy maláriaellenes gyógyszert, az artezunátot vizsgálják, amelynek lehetséges gyulladáscsökkentő hatása van. Ezeket a gyógyszereket a szokásos ellátás mellett kapják meg a COVID-19-ben szenvedő betegek.

Forrás: https://www.nature.com/articles/d41586-021-01090-z
Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.