Dr. Barcs István mikrobiológust, nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanárt kérdeztük a mikrobiológiai és járványügyi felsőoktatási képzés fontosságáról, valamint a tudás közérthető formában történő átadásáról.

Szolgálunk és védünk. Ez a rendőrség jelmondata. Mit tekint Ön saját szolgálatának?

Amit hivatásomul választottam. A mikrobiológiát, a fertőzések és járványok megelőzését. És ezek oktatását, beleértve az ismeretterjesztést, felvilágosítást is.

Ha ez ennyire fontos volt Önnek, miért ment el nyugdíjba? Idő előtt, ugye?

Ha pontos akarok lenni, idő után! Amikor én beléptem „a munka világába”, 1980-ban, a nyugdíjkorhatár férfiaknak 60 év volt. Ezt változtatta meg 1995-96 tájékán az akkori kormány. Ha egy bank módosítja egyoldalúan a szerződési feltételeket, akkor perek sokasága zúdul rá, és elmarasztalják. Ők tudják, miért választották azt, hogy inkább munkanélküli segélyt fizessenek a fiatalabbaknak, de ezzel megtakarítsák az idősek öregségi nyugdíját. Ami engem illet, már vártam az időt. Én 64 éves koromban értem el a korhatárt, 2019. februárban. Ezt követően még felajánlottam, hogy a tanév végeztével kezdem meg a felmentési időszakot, és 2020-tól leszek nyugdíjas. Ugyan az én beosztásomban (tanszékvezető főiskolai tanár – a Szerk.) ez nem a megszokott tett, és 70 éves koromig maradhattam is volna közalkalmazott, de inkább a szabadságot választottam.

Miért, ha meg szabad kérdeznem? Mit jelent a szabadság Önnek ebben a vonatkozásban?

Ne legyen a mozgásterem előre meghatározott, és főleg ne évekre előre. Szellemi értelemben, elsősorban. Én, ha valamibe belekezdek, azt csakis teljes erőbedobással, egész emberként tudom végezni. Nem megy az, hogy 8-tól 4-ig vagyok valami, utána fájront, megyek a blokkolóórához és átöltözöm. Szellemi tevékenységet nem is lehet munkaidőbe beszorítani, de én sosem égtem takaréklángon. Ez a visszanyert szabadság azt jelenti, hogy én dönthetem el, hogyan használom fel a szabadidőmet, ami végre újra van. Nem a munka az egyetlen tevékenység, ami egy ember életét ki kell hogy töltse, még ha a hivatása is az. Hiányzott a szépirodalom, és hogy ne azért tegyek le egy könyvet, mert le kell feküdni, hogy másnap fel tudjak kelni, vagy mert muszáj mással foglalkoznom. És nem szándékoztam a laborasztal mellett vagy a katedrán meghalni, vagy eljutni oda, hogy összenevessenek a hátam mögött, mert már szamárságokat beszélek.

Pedig sikeres volt, amilyen területen működött, nem?

Igen. Nem csak én ítélem meg így. Ahogy egyre többet tudtam, úgy mertem egyre inkább a saját utamat járni a saját elképzeléseim szerint, és a szakma ezt egyre inkább el is ismerte. Én még azok közé tartozom, akik a mikrobiológiát, a laboratóriumi diagnosztikát nem öncélú tudományként, hanem szolgálatként tekintik. Szorosan együtt dolgozva a gyógyító orvosokkal, őket mindenben segíteni akarva, ha lehet a beteg ágyáig elmenve azért, hogy tudjam, milyen tünetekhez kell megtalálnom az azokat kiváltó kórokozókat, és ehhez válasszam ki a legjobb utat. Nem én akarok okos lenni, hanem közösen legyünk eredményesek. Mert a beteg körül forog a Föld! Legalábbis nekünk. Valamikor a kétezres évek elején, egy rangos szakmai folyóiratban megjelent egy cikk egy tengerentúli egyetem kutatójától (a The John Hopkins Universityről 2004-ben – Szerk.) arról, hogy a tőke a megoldást jelenti-e, vagy maga a probléma. A címben a válasz. Az iparszerű diagnosztikában én már nem tudom elképzelni magam.

És az egyetem? Ott is hosszú időt töltött el ugye?

Ha az orvostovábbképzést is ide számítjuk, akkor több mint három évtizedet.

Sokat hallunk a magyar egyetemek kiválóságáról. Mi erről a véleménye?

Ösztöndíjasként másfél évet töltöttem el Japánban. Japánul az egyetem dai-gaku, ami szó szerint nagy tudomány. Gyönyörű kép a felsőoktatás hivatásáról. Sajnos a jelenlegi felsőoktatás – nem csak a magyar, több évig vettem részt Belgiumban egy európai uniós képzésen előadóként és tutorként – a magas színvonalú képzés és a tömegtermelés furcsa elegye. Én 1980-ban végeztem, és akkor gyakran szidtuk a hazai oktatást. Volt egy francia évfolyamtársam, aki ránk szólt, hogy higgyük el, a magyar egyetem jobb, mint az övék! Gazdag családba született, járhatott volna a Sorbonne-ra is, de ő Budapestre jött, mert tanulni akart! Akkor még volt felvételi, nagyon megválogatták, kit vesznek fel a kevés helyre, és sokat kellett tanulni az eredményért. Ma már a sokkal kevesebb gyerekből sokkal többet vesznek fel a számtalan felsőoktatási képzés valamelyik formájába. Elvesztette az értékét. Lehet jól tanítani, de csak azt, aki hagyja.

jarvany_mikrobiologia_oktatas_fertozes
Forrás: pixabay.com

Mi a különbség a régi és az új rendszer között?

Sok van. De amellett, hogy nem csak a legkiválóbb képességű gyerekek kerülhetnek be, maga a rendszer is másként épül fel. Régen hozzáértők összeállították a tantervet úgy, hogy megfelelő óraszámban épüljenek egymásra azok a tárgyak, amelyek elsajátítására szükség van azon a szakon. És ezek mellett a hallgató felvehetett  külön tárgyakat, speciális kollégiumokat, érdeklődési körei szerint. De a képzési követelményeket ezek nélkül is teljesíthette. Ma a nagyobb szabadság jegyében megadott számú kreditet kell a hallgatónak a képzési idő alatt összegyűjteni, és ezek kötelező és választható tárgyakból tevődnek össze. Ami azt jelenti, hogy ugyanazon szakon belül messze nem ugyanazt a képzést kapják. És ami a nagyobb baj, a választható tárgyak közül - mivel ő választ - azok mindegyike nélkül is el lehet jutni a diplomához. A képzési idő mondjuk 70%-a az, ami a nélkülözhetetlen tárgyakra fordítódik, a többi pedig kell, hogy ki legyen valamivel töltve. Furcsa volt az orvostanhallgatók indexében látni a régi idők konyhája című tárgyat, főleg akkor, amikor még a fertőző betegségek oktatása nem szerepelt az orvosképzés tananyagában.

Mi volt a saját eredménye az oktatás terén? Kérem, említsen néhányat?

A népegészségügyi ellenőrök képzését a hagyományos államigazgatási feladatok mellett szélesítettük a kórházi munka felé, felkészítve őket a kórházi fertőzések megelőzésére, fertőző szakorvosok bevonásával bevezettük a fertőző betegségek megelőzése tárgy oktatását, írtam három könyvet, több jegyzetet, szakmai információs anyagot, betegtájékoztató kiadványt készítettem a kórházi fertőzések megelőzéséről, amit több kórház is átvett, rendeztem 7 önálló tudományos ülést, amik révén a kart, ahol dolgoztam az infekciókontroll egyik hazai vezető intézményeként ismertettem el. Sok tehetséges pályakezdőt bocsájtottam szárnyra, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot.  

Ez volt tehát a második fél-interjú. Lesz-e folytatás?

Hetente fognak megjelenni rövid blokkok formájában a fertőző betegségek okaival, terjedésével, megelőzésével, gyógyításával foglalkozó írásaim itt, a foteldoki.hu Mikroszkóplámpa rovatában. Ezekben mindenki számára érthető formában igyekszem megvilágítani a baktériumok és egyéb mikroszkópos méretű élőlények ránk gyakorolt hatásait.

Mikroszkóplámpa? Nagyon találó cím! Még egy utolsó kérdést engedjen meg! Többször említette, hogy soha nem állt be a sorba. Mintha hasonló címmel jelent volna meg egy könyve is nemrég, jól tudom?

Igen, a címe egészen pontosan Sorból ki lóg. Arra a közmondásra utal, mi szerint nem baj, ha kilógsz a sorból, lehet, hogy a sorban van a hiba. Azokat a törekvéseket, írásokat foglalja össze, amelyek új utakat kerestek a mikrobiológia, a diagnosztika, a járványtan területén, hogy minél betegközpontúbbá válhassék a betegekért folytatott munka, és az átlagos műveltségű ember ugyanúgy érthesse, mi is történik vele, érte, mint a magasan képzett szakemberek.

És hol kapható?

Most a Medical Online Books oldalon, a Medicina Könyvkiadó és a Semmelweis Kiadó forgalmazásában.

Köszönöm a beszélgetést!

Borítókép forrása: pixabay.com