Az esztétikai beavatkozások iránti fokozott érdeklődés nem új keletű dolog, azonban a koronavírus-járvány erre is kihatással volt.

A koronavírus-járvány kezdetén a plasztikai beavatkozások terepe nem volt épp rózsás helyzetben, ugyanis a lezárásokkal együtt rengeteg kórház és egészségügyi központ zárta be kapuit, mondta le a már betervezett műtétjeit. Ugyanígy tett sok páciens is, mivel féltek a COVID-19 kockázatától, vagy nem tudták már megengedni maguknak anyagilag a beavatkozásokat. Ez nem tartott sokáig, amikor a korlátozásokon lazítani kezdtek, az addiginál több embert kezdtek el érdekelni az esztétikai beavatkozások és más kozmetikai procedúrák.

A „Zoom-boom”

Felmerülhet a kérdés, hogy ki és miért szeretné megműttetni magát egy világjárvány közepén. Az, hogy a vírus és a lezárások a műtétek iránti érdeklődés növekedéséhez vezetett, furcsának tűnhet elsőre. Hiszen végiggörgetve a közösségi média platformokat, az emberek pizsamában, otthon fotózkodtak, kevésbé adtak a külsejükre, és még sokszor fésülködni is elfelejtettek, amíg átültek dolgozni a kanapéra. Elgondolkodtató tehát, hogyan jutottak el innen odáig, hogy hirtelen műtétre adják a fejüket.

Ha kicsit mélyebbre ásunk, értelmet kezdenek nyerni a dolgok. Ugyanis az, aki korábban már gondolkozott egy ilyen beavatkozáson, most motiváltabbnak érezhette magát, mert itt volt a tökéletes alkalom a műtétre – nem kellett szabadságot kérnie a munkahelyéről, otthon is tudott lábadozni. Ugyanígy, az emberek egy része most tudott spórolni is azzal, hogy szinte csak ételre költött a lezárások hónapjai alatt, így hamar összegyűlt az az összeg, amit a beavatkozásra fordított volna. A legnagyobb tényező a „Zoom boom” volt, vagyis az, hogy a mindennapok részévé vált online, kamerás megbeszéléseken az ember hosszú órákat töltött azzal, hogy a saját arcát is bámulja a képernyőn, ekkor pedig akarva-akaratlanul azzal járt, hogy felfedezte hibáit, hiányosságait. Emiatt pedig ezrek döntöttek úgy, hogy megműttetik az arcuk egy-egy részét.

plasztika
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Mely beavatkozások lettek népszerűbbek?

Éveken át a mellnagyobbító műtét vezetett, mellette a zsírleszívás, az orrplasztika, szemhéj-műtét, és arcplasztika volt még a top ötben. Ezek nagyjából így maradtak 2020-ban is, de az arcot érintő beavatkozások száma különösen megnőtt. Az arcot érintő zsírleszívástól kezdve a botoxon és arcfeltöltésen át még a nem-műtéti, fiatalító kezelések is megszaporodtak.

Végleges változás vagy múló trend?

Vajon így marad-e ez a 2020-as év után is, vagy visszaáll minden a „régi rendbe”? Bár nehéz megjósolni, de valószínűleg ez a trend a maszkok levétele után is így fog folytatódni. A cégek a pandémia után nagy eséllyel jobban fogják támogatni a home office-t, ami további teret nyújt majd a kamerás meetingeknek. Valamint a közösségi média sem fog egyhamar népszerűtlenné válni, ahol pedig továbbra is találkozhatunk majd a feljavított, módosított képekkel, amik még inkább motiválják majd az embereket arra, hogy változtassanak a kinézetükön – akár operációk segítségével is.

Forrás: https://www.plasticsurgery.org/news/blog/will-the-plastic-surgery-boom-last-after-the-pandemic
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.