A lassan egy éve tartó nehéz és embert próbáló időszakban még inkább felértékelődnek az emberi kapcsolataink és talán soha nem volt ennyire fontos, hogy érezzük: összetartozunk. Az, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül, erőt és biztos támogatást jelenthet még ezekben a bizonytalan időkben is.

Az elmúlt, közel egy évben az életünk, és az addig megszokott mindennapi rutinunk teljes egészében átalakult. Gyermekeink iskolapadjai átkerültek az otthonainkba, a lakás egy részét pedig sokan irodává alakítottuk. El kellett fogadnunk azt is, hogy a személyes helyett, csak virtuális találkozókra van lehetőségünk, online ünnepeljük a jeles eseményeket, családi évfordulókat és baráti összejöveteleket is így tartunk. A képernyőkön keresztül túrázunk, online „járunk” színházba és koncertekre, és a négy fal között sportolunk. Alkalmazkodóképességünk és rugalmasságunk bár úgy tűnik, nem ismer határokat, de az idő múlásával egyre nehezebb elfogadni a kialakult helyzetet.

Éppen ezért fontos, hogy ezekben a pillanatokban támaszkodjunk és gondoljunk életünk azon szereplőire, akikkel összetartozunk, akik nap, mint nap erőt adnak és segítenek a biztonság érzését megteremteni, legyen szó a mindennapi életvitelünkről, a lelkiállapotunkról vagy épp az egészségünkről. Fontos, hogy emlékeztessük magunkat arra, bármennyire is nehéz most a helyzetünk, nem vagyunk egyedül.

Az összetartozás jelentőségére hívja fel a figyelmet ez a film, melyben sokaknak ismerős dallam csendül fel:

Nem vagy egyedül

 

Telnek az évek és pereg az élet

A világ más lett, hát készülj fel

Új ez a helyzet, tanulj cseppet

És ne csüggedj most el

 

Mosoly a szemben, szavak a fülben,

De hiányzik már az érintés

Külön vagyunk, mégis összefogunk

Ez a lényeg ebben és…

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.