Az egészségnevelő programok tervezésénél és megvalósításánál a holisztikus szemléletet kell szem előtt tartani.
Az egészségnevelés több tudomány-területet ölel fel - orvostudomány, pedagógia, pszichológia, neveléstudomány és szociológia -, így tehát figyelembe veszi az ember biológiai állapotát (testi egészségét), lelki tulajdonságait (szellemi és érzelmi státusz), a társadalmi együttélésből adódó szociális státuszát (anyagi-gazdasági helyzet, családi harmónia, társadalmi beilleszkedési zavarok) és ezek együttes hatás-rendszerében ítéli meg feladatait. Az egészségnevelés az egészséges életmódra való nevelés, ezért mindig figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat, valamint a személyes példamutatás kiemelkedő szerepét.
Társadalmi szinten egészségfejlesztésről beszélünk, amelyben az egészséget támogató politikai beavatkozások (például megfelelő környezet kialakítása, közösségi tevékenységek erősítése, az egészségügyi ellátás átszervezése, fejlesztése) mellett az egyéni képességek fejlesztése, vagyis az egészségnevelés is jelentős szerepet kap. A jó egészségi állapot megőrzésére irányuló tevékenységek alapjait és a fertőző betegségek megelőzését az Európai Unió (EU) alapszerződései írják elő. Magyarországon, az Alaptörvényünk szerint „mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez”. Az egészségügyi törvény, illetve a rendszerváltás óta minden kormány által kidolgozott népegészségügyi programok tartalmazzák a társadalmi, politikai döntéshozói feladatokat (például prevenció). Kormányzati szinten a minisztérium, valamint a szakmai, módszertani és ellenőrző szervek látják el az irányítás feladatait, míg az egészségnevelés színterein az oktatási intézmények pedagógusai, az iskola-egészségügyi szolgálatok, a Kormányhivatalok Nemzeti Szakigazgatási Szerveinek népegészségügyi munkatársai és a civil szervezetek végzik a gyakorlati megvalósítást.
Az egészséges életmód alapja az egészségtudatos szemlélet, tehát az egészségnevelés feladata az emberek tudatos és felelősségteljes magatartásának kialakítására irányuló nevelő tevékenység, melynek célja az egészséges személyek egészségben való megtartása. Az egészséges életmód kialakításához, fenntartásához figyelembe venni annak elemeit (egészséges táplálkozás, rendszeres testmozgás, megfelelően kialakított napirend, személyi- és környezeti higiéné, addikcióktól való mentesség, stresszkezelés, kiegyensúlyozott szexuális élet, társas kapcsolatok biztosítása). Ezek együttes figyelembe vételével kell kialakítani az egészségnevelői programokat (például egészséges táplálkozás, fertőző betegségek megelőzése) - akár nemzeti stratégiákról, akár civil projektekről beszélünk -, melyek során nemcsak a gyerekek, hanem minden korosztály nevelése megvalósul.
Az egészségnevelés fő színterei az oktatási-nevelési intézmények (bölcsőde, óvoda, általános iskola, középiskola, főiskola, egyetem és egyéb oktatási helyszínek), a munkahelyek és az egészségügyi szolgáltatók (kórházak, szakrendelők, gyermek- és háziorvosi rendelő). Gyermekkorban az egészségre nevelésnek az élet további szakaszaira is hatással van, ezért az óvodai egészségfejlesztés (például fog- és kézmosás) kiemelt nevelési terület. Az iskolás korosztály pedig olyan személyiségfejlődési szakaszban van, amelyben az ismeretek és értékek elsajátításában a legnagyobb eredményeket lehet elérni a későbbi preferenciák kialakításához, ezért a tanórákon (például környezet- és természetismeret, biológia órák), valamint az egészségnapok-, hetek és egyéb családi programok keretében az egészségnevelés témáit is szükséges érinteni. A gyermekek egészséghez való hozzáállása, szemléletének kialakítása pedig alapvető a felnőtté váló egyén egészségtudatosságának szempontjából.
