Létező addikció, ha valaki állandóan arra vágyik, hogy csokibarna bőre legyen. A lebarnulás függősége azonban sokkal több veszélyt rejt, mint amennyi esztétikiai hatása van.
A legtöbben szeretjük, ha nyáron nem fehér a bőrünk, ám a barnaságnak ára van, főleg, ha valaki világos bőrű. A több pigmenttel rendelkező, esetleg kreol bőrű embereknek könnyebb barnulniuk és akár télen is szép tónusaik maradnak úgyis, ha nem járnak szoláriumba. A bőrünk árnyalata persze még nem befolyásolja azt, hogy tanorexiássá válhatunk-e. Sőt, a nagyon világos bőrűek általában kerülik a napot, mert tudják, hogy fájdalmasan leéghetnek.
A szoláriumfüggőség sokkal inkább attól függ, hogy helyes-e az énképünk, szeretjük-e önmagunkat, reális-e a testképünk. Mint a legtöbb addikció, lelki eredetű. Aki ki van békülve magával, az nem fog hajszolni semmi olyat, amivel módosítani akarja a testét (plasztika függőség, piercing/testmódosítás függőség, tetoválásfüggőség, stb).
A tanorexiának a kutatók szerint éppen olyan addikciós jellemzői vannak, mint a drogfüggőségnek. Az UV a bőrben elindítja az endorfin termelését, a szoláriumozók pedig ellazultnak, boldogabbnak érzik magukat. De ez az állapot is "elhalványodik", így újra és újra a napozásra vágynak. A függőség kialakulásában a szakemberek szerint döntő szerepe van a modern társadalmi „normáknak” és a médiának. A fiatalokra ömlik a közösségi hálóról, hogy milyennek kellene lenniük. Ez súlyos zavarokat okoz, igyekeznek kompenzálni, de mivel nincs szilárd értékrendjük, ismét eljutnak egy kiégett, reményvesztett, szorongó állapothoz.
A szoláriumfüggőség tehát bármilyen ártatlannak is tűnik, egyáltalán nem az. Egyrészt komoly lelki problémákra következtethetünk meglétekor, másrészt pedig a túlzásba vitt napozás és szoláriumozás karcinogén hatású, vagyis a bőrben daganatos elváltozásokat indíthat el, melyek veszélyes anyajegyek, melanóma, azaz bőrrák formájában ölthetnek testet.
