Egyes betegségek esélyét minimálisra csökkenthetjük, ha rendszeresen járunk a korunknak és nemünknek megfelelően javasolt szűrővizsgálatokra.

Az évente ajánlott szűrővizsgálatok összefüggésben vannak az illető nemével és korával, így ezek figyelembevételével egyes vizsgálatok gyakorisága változhat az évek során. Melyek lehetnek ezek?

Vérkép és vizeletvizsgálat

Ez a legfontosabb, legalapvetőbb vizsgálat, mellyel meg is cáfoltuk az első mondatunkat, mert ez nőknek és férfiaknak, fiataloknak és időseknek is egyaránt ajánlott. Megtudhatjuk belőle szervezetünk állapotát, az esetleges gyulladásokat, hiányokat, a pajzsmirigy- és cukorbetegséget. Hormonháztartásunk nagyszerű indikátora.

Látásvizsgálat

Legalább évente egyszer, látásproblémákkal küzdőknek akár gyakrabban is érdemes ellátogatniuk a szemészetre, főleg harminc éves kor felett. Nemcsak a látást, magát a szemet is vizsgálják, hiszen lehetnek egyéb belső betegségei is, melyeket nem jelez a szemünk rögtön látásromlással. Magunk is tehetünk szemünk egészségéért

Fogászati szűrés

A szájápolás része, hogy a gyermekek félévente, felnőttek évente látogassák meg fogorvosukat, így évközben nem kell félni. Arról, hogy mit tehetünk a rendszeres ellenőrzésen kívül az egészséges szájért és fogakért, itt írtunk. A fogászati kontroll mellett, akinek szüksége van rá, érdemes a fogkövet is legalább félévente eltávolíttatni, mivel az később fogínygyulladást okozhat.

fogászat
Forrás: unsplash.com

Melanoma-szűrés

Különösen azok számára fontos ez, akik érzékeny bőrrel, sok anyajeggyel rendelkeznek, de természetesen mindenkinek ajánlott a bőrgyógyász felkeresése. Otthon rendszeresen ellenőrizzük anyajegyeinket. Ha elváltozást veszünk észre valamelyiken, akkor is azonnal forduljunk orvoshoz.

Nőgyógyászat

18 éves kor felett minden nő látogassa meg nőgyógyászát évente, hogy az egyéb betegségek mellett az egyik legveszélyesebbet, a méhnyakrákot is időben ki lehessen szűrni. A vizsgálat minden esetben magába foglalja a méhnyakrákszűrést és hüvelyi ultrahangvizsgálatot is. A nőgyógyászok a melleket is megvizsgálhatják, csomókat vagy elváltozásokat keresve.

nőgyógyászat
Forrás: pexels.com

Mammográfia

Bár a fent említett tapintásos módszer is hasznos, kétévente szükséges ellátogatni a mammográfiára, ahol a röntgenfelvétel pontosabb eredményt eredményt mutat a mellszövetek állapotáról.

Prosztatavizsgálat

Minden férfinak ajánlott elmenni évente egyszer prosztatavizsgálatra, amint betöltötte a 40. évét, mivel ekkortól kezdve emelkedhet a prosztata-megnagyobbodás kockázata. Ultrahang, véranalízis és fizikális vizsgálat tartozhat bele.

Tüdőszűrés

Negyven éves korig kétévente, majd évente ajánlott, de dohányosoknak, krónikus légúti betegségekben (például asztma, allergia) szenvedőknek gyakrabban. 

Vastagbélszűrés

Nem a legkellemesebb vizsgálatok közé tartozik, de kiszűri a vastagbélrák kockázatát, így ötven év felett komolyan kell venni, főleg ha már volt a családban hasonló betegség.

Hangsúlyozzuk - ha bármikor bármilyen panaszt tapasztalunk, ezeken a kontrollvizsgálatokon kívül is forduljunk orvosunkhoz!

Borítókép forrása: unsplash.com
 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.