Az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumok évente több ezer ember halálát okozzák, de bizonyos vírusokkal kezelhetők a fertőzések.

1945 decemberében, a penicillin felfedezéséről tartott Nobel-díjas előadása során dr. Alexander Fleming arra figyelmeztetett, hogy a baktériumok rezisztenssé, vagyis ellenállóvá válhatnak a gyógyszerrel szemben, ha nem számukra halálos mennyiségnek vannak kitéve.

Figyelmeztetését figyelmen kívül hagyták, így manapság számos baktérium nemcsak egy, hanem többféle antibiotikumra is rezisztens, ezért a baktériumok okozta fertőzések nehezebben kezelhetők. Ez azért történik, mert az antibiotikumok használata során a baktériumok olyan módszereket fejlesztenek ki, amelyekkel szabotálják vagy megkerülik a gyógyszerek hatásait.

bakteriofág rezisztens baktérium
Forrás: Shutterstock / PuzzlePix

Ennek súlyos következményei vannak az emberi egészségre. Becslések szerint évente 700 000 ember hal meg az antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok okozta fertőzések miatt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint ez 2050-re elérheti az évi 10 millió halálesetet is, ha semmi sem változik. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a gyógyszercégek nem vagy nem elég gyorsan fejlesztenek új antibiotikumokat. Valójában az 1980-as évek óta nem került forgalomba olyan új antibiotikum-osztály, amely a legveszélyesebb baktériumokkal szemben hatékony lenne.

Az új kezelési módok egyik alternatívája az űrhajó alakú vírusok, az úgynevezett bakteriofágok felhasználása, amelyek megfertőzik és elpusztítják a baktériumokat. A fágvírusokkal történő terápia az emberek számára teljesen biztonságos, mert egyrészt nem célozzák meg az emberi sejteket, másrészt sok antibiotikumtól eltérően, amelyek sok baktériumfajra hatnak, a fágok célzottabbak és nem fogják megölni a bélben lévő "hasznos" mikrobákat. A lényeg a speciális fág kiválasztása, ami a megfelelő baktériumokat pusztítja el.

A fágterápiát az Európai Gyógyszerügynökség még nem engedélyezte, de Franciaországban a térd- vagy csípőműtét után rezisztens baktériumok okozta műtéti sebfertőzésekben szenvedő betegeknél, ahol más kezelési lehetőségek kudarcot vallottak, már sikerrel alkalmazzák ezt a terápiás módszert.

Forrás: https://horizon-magazine.eu/article/more-bacteria-are-becoming-resistant-antibiotics-heres-how-viruses-and-vaccines-could-help
Borítókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

 

 
Neked ajánljuk

6 meglepő mód, ahogy az alkohol befolyásolja az egészségét

Az alkohol egészségre gyakorolt ​​hatásának egy része jól ismert, mások azonban meglepők lehetnek. Van hat kevésbé ismert hatás, amelyet az alkohol gyakorol a szervezetre.